Index Vakbarát Hírportál

Kabarégólokkal esett ki a Honvéd a kupából

2018. április 3., kedd 20:27

A Debreceni VSC Könyves Norbert mesterhármasával 3-1-re verte a Budapest Honvédot a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, és ezzel tovább is jutott az első meccs 0-0-ja után. 

Könyves a Honvédnak köszönhetően egy kabarégóllal nyitott az ötödik percben. A debreceni csatár négy védő között tudta átvenni, majd némi flipperezés után – az egyik védőről és a kapusról is visszapattant elé – a kapuba gyötörte a labdát.

(A meccs minden gólját itt tudja megnézni.)

A második gólnál is csődöt mondtak a Honvéd-védők, Heffler és Lovric együtt kísértek egy megcsúsztatott labdát a kapujuk felé, de addig vártak egymásra, míg Könyves megkerülte őket, és a kilépő kapus mellett elpasszolt.

A harmadik gól után a debreceniek is csak nevetni tudtak. Bódi távoli lövése a 16-oson belül álló Tabakovicon perdült fel, a labda nem sokkal a gólvonal előtt pattant le, a befutó Könyves ebbe is belepiszkált. 

A 68. percben Eppel Márton már csak szépíteni tudott. Egy egészen hétköznapi fejessel.

Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó:

Továbbjutott: a Debrecen, 3-1-es összesítéssel.

szerdán játsszák:

Rovatok