Index Vakbarát Hírportál

A Wenger-korszak mélypontján az Arsenal

2018. április 15., vasárnap 18:25 | aznap frissítve

Az Arsenal újabb idegenbeli veresége már szinte nem is meglepetés, csak az történt, ami a legutóbbi négy ilyen bajnokin: kikaptak. Ezúttal a Newcastle bizonyult túl erősnek az otthontól távol, pedig a vendégek Lacazette góljával még a vezetést is megszerezték.

Méghozzá elég korán, a 14. percben, amikor a francia csatár jól érkezett a hosszún és szépen be is rúgta.

Az Arsenal előnye azonban nem tartott sokáig, alig negyed órával később a jól játszó Newcastle Ayoze Perez egy parádés góljával kiegyenlített.

Özil hiányában Wenger együttese teljesen kilátástalanul játszott, míg a Newcastle-t tökéletes taktikával küldte pályára Rafa Benitez, romboltak és kontráztak, utóbbit egész veszélyesen. A 67. percben aztán még sötétebbre váltott az Arsenal helyzete, miután a védői addig szerencsétlenkedtek a tizenhatos előterében fejelgetve, míg végül a Newcastle csatára, Matt Ritchie került ziccerbe, és nem is hibázott.

A 2-1-es vereség az Arsenal 11. bajnoki zakója volt, a csapat ezzel beállította a Wenger-korszak 2005-2006-os negatív rekordját, és még van hátra pár meccs az idényből. Emellett a csapat 5. idegenbeli veresége volt zsínórban, ami egy 1984-ben elért rekord beállítását jelentette. Az Arsenal 33 forduló után 54 ponttal a 6.  – még éppen nemzetközi kupaindulást érő – helyen áll, mindössze 2 ponttal a Burnley előtt.

(Borítókép: Ayoze Perez két Arsenal játékos között. Fotó: Alex Livesey/Getty Images)

Rovatok