A Liverpool a négy között van a Bajnokok Ligájában, remek a hangulat a városban, a 2007-es évszám egyre gyakrabban előkerül, akkor volt a klub legutóbb döntős. A szürke hétköznapokon is érződik az optimizmus a csapaton belül, hogy egészen kivételes szezon lehet?

A bajnokság harmadik helye és hogy a BL-elődöntőben a Roma jön, kellően optimistává teszi a csapattársakat, de pontosan tudja mindenki, messze van még a szezon vége. Jól állunk, a BL-ből maximum három meccs van hátra, eddig veretlenek maradtunk, miért most fordulna hirtelen a trend. Megvan persze a kellő óvatosság is, ezt nem is kell mondanom.

Nem fáj ilyenkor a szíve, hogy csak edzéseken láthatja testközelből a társait, Rómába nem utazhat el?

Sajnos volt időm megszokni. Az élet úgy hozta, hogy tévén néztem a Manchester City elleni BL-meccset is, holott nem lakom messze a stadiontól. A bajnokikra három kapus utazik, a német Karius, a belga Mignolet és a walesi Ward. Szerencsére már egészséges vagyok, de akkor is a negyedik a sorban, és ha nem dőlnek ki előlem, akkor ez a helyzet marad a szezon hátralévő részében. Nekem a legfontosabb kihívás az, hogy minél jobb formába lendüljek a szezon végéig. Élmény a klub kötelékébe tartozni akkor is, ha nem ilyen mámoros a hangulat. Most ráadásul rendre győztes meccsek után láthatom őket.

A magyar válogatott egyetlen korábbi kapusára sem csapott le sztárcsapat. Petry Zsolt próbajátékig jutott Angliában, Király Gábort nagyon akarta az Arsenal, de nem jött össze az üzlet a Herthával, végül a Crystal Palace-ban védett két szezont. Gulácsi Péter itt nevelkedett, de nem itt futott be. Önnek megadatott egy vérbeli sztárklub. Nyilván ezerszer is átgondolta már, mennyire volt jó döntés a Liverpoolhoz szerződni 2015-ben. Mire jutott?

A Liverpoolnak nem lehet nemet mondani, és azóta is úgy fogom fel, hogy egy hatalmas lehetőséget kaptam. Pláne, mert én valami emlékezeteset szerettem volna alkotni, ahhoz pedig a legjobb hely. A Bolton, hiába szerettem ott játszani, népszerűsége, ismertsége, közösségre gyakorolt hatása messze nem ugyanaz a szint, mint az ötszörös BL-győztes Liverpoolé. A szurkolókkal való intézményes kapcsolattartása hihetetlen, iskoláktól a nyugdíjasokig.

Az edzőközpontnak, a stadionnak, mindennek egészen különleges a hangulata. És a nyomás sem összevethető bármelyik klubbal. Itt egy meccs előtt nem hárman hívnak fel, hanem harmincan, mindenki információkat szeretne.

Az újságokban kiemelten foglalkoznak velünk, sok apróságnak hírértéke van. Ez a Liverpool. Nem véletlenül tetováltatja a címert annyi fanatikus magára. Otthon is óriási szurkolótábora van a klubnak, az itteni szenvedély nem sok máshoz fogható, hasonlítható.

Mi nyomott a legtöbbet a latban, hogy álljon a kihívás elé?

A szerződésemkor, 2015 nyarán tartottam magam annyira felkészültnek, hogy olyan pozícióba tudok kerülni, ahonnan Mignolet-t folyamatosan nyomás alatt tartva eljuthatok oda, hogy velem kezdődik majd az összeállítás. Hittem abban, hogy ki tudom szorítani. Az évek alatt folyamatosan szinteket léptem, fejlődtem, bár rengeteg - igaz apróbb - sérülés hátráltatott addig is. Tudtam magam kívülről, objektíven szemlélni. Alkalmasnak tartottam magam arra, hogy kezdőkapus legyek. A pillanat pedig el is jött a Liverpoolban, az a meccs viszont, Watfordban, kétségtelenül rosszul és szerencsétlenül sikerült. Emellett természetesen álszerénység lenne állítani, hogy az anyagiak nem játszottak szerepet a döntésben.

Kloppot imádja a közönség, olyan a kisugárzása az öltözőben is, mint a kispad mellett? Bár a pálya mellett nem kicsit színpadias is, ahogy ölelgeti a játékosait.

A világ egyik legjobb edzőjéről beszélünk – ezt azonnal állapítsuk meg.

Azt a taktikát, amit megálmodott, tökéletesen tudja leoktatni. Olyan éleslátása van a futballról, ami példátlan. Nagyon jól érzi, mi történik a pályán, és miért. Nem véletlen szerződtették ide, és nem véletlenül lesz még sok szezonban sikeres.

Ha nem itt, akkor máshol. Remekül választotta ki a megfelelő embereket az általa megálmodott rendszerbe. Jól el tudja magyarázni, melyik poszton mire kell számítani, hogy visszaszerezzük a labdát, és ha már megvan, hogyan tudunk minél nagyobb sebességet nyerni. Minden edzésen ott van, és minden edzésen sulykolja, amit viszont szeretne látni. Meg kell említeni a másodedzőnk, Zseljko Buvac szerepét, aki a háttérből, ha nem is irányít, de meglátásaival nagyon nagy mértékben hozzátesz a csapat sikerességéhez.

Edzéseken is ilyen félelmetes a Liverpool sebessége?

Igen. Rengeteget gyakoroljuk a mozgásokat, nem a véletlen műve a három csatár összehangolt mozgása, a középpályások harmóniája. A kapusoknak megvan a saját világuk, de a kapusok is tudnak gyorsítani a játékon egy jó kirúgással, kidobással.

Térjünk még egy kicsit vissza a Watford-meccsre. Akkor tudta, hogy Mignolet-nak kisebb sérülése van, és végre önre kerül a sor.

Egyeztettünk előtte, de péntekig nem volt biztos, hogy nem fog felépülni. Egész héten nagyon jól ment a védés, baromi jó formában éreztem magam, az edzéseken olyan lövéseket is kiütöttem, amit addig talán soha. Úgy éreztem, itt az ideje az újabb szintlépésnek. Minden adott hozzá.

Hibáztam az első gólnál, az egész csapat szörnyű napot fogott ki, kaptunk egy sima hármast. Nem tudtam feljebb emelni a csapatot, ez bosszantott. Az első gólnál lehúztam a labdát, de kiejtettem, mikor felszedtem volna, Ake kirúgta a kezemből, a bíró nem vette észre. Még a kivetítőn is jól lehetett látni, amikor ismételték a gólt, de a bírót természetesen nem hatotta meg. Amit nehezebb volt elviselnem, az az volt, hogy ezután a Ligakupában nem én védtem az elődöntőben. Mert addig ebben a sorozatban jól védtem, összeszoktam a társakkal. A mester nem indokolta a döntését.

Jürgen Klopp egyébként sem a játékosaival gyakran és sokat beszélgető fajta. Én viszont úgy éreztem, szükségem lett volna arra, hogy átbeszélje velem a helyzetet.

Nyilván az ő szíve joga, mert az övé a döntéssel járó felelősség, vele fogják azonosítani az eredményeket.

Angliában rengeteg meccset játszanak decemberben, és jól szokott jönni, hogy nincs idő önmagukat emészteni a futballistáknak. Ön is így érezte?

Érdekes látni Lovrent például, amikor a mérkőzés

nem úgy alakult, ahogyan ő várta, mégis olyan kikezdhetetlen önbizalommal jött be az öltözőbe másnap, mintha ő lett volna a meccs embere. Lepereg róla minden, ahogy mindenki másról is. Ez egy ilyen világ,

valakinek magától jön, valakinek ezt meg kell tanulni, ha vinni akarja valamire, különben nem fog menni. Lehet, hogy őt is elfogják kételyek néha, de olyan páncél van rajta, hogy ebből semmit sem láttat kifelé. A legjobb védőjének gondolja magát, bármi is történjen a pályán.

A külvilágot természetesen nem lehet kizárni, bár nem olvasok sportújságokat, de ma már nem kell újságot olvasni ahhoz, hogy a kommentek eljussanak hozzám. Ezt is meg kell tanulni kezelni. Mert ha nem tiszta a fejem, akkor nem ér semmit az egész, hiszen ha az edzéseken is látható nyomai vannak, nem lehet előre jutni. Ez a része a futballnak nekem nehezen ment, de azt mondhatom, hogy 30 évesen, 16 hónapos kihagyás után, amikor is volt lehetőségem testközelből ugyan, de a rehabilitáció miatt egy lépéssel hátrábbról figyelni a játékosokat és eseményeket, rájöttem, hogy mindenki megküzd a maga nehézségeivel. A legfontosabb, hogy az ember tisztában legyen a tudásával és azzal, hogy esetünkben kapusként sokkal jobban értek a posztomhoz, hogy ott mi, miért történik, mint bármilyen szurkoló, kommentátor, vagy kommentelő.

Mire erre a szintre eljutott volt még egy újabb nehézség. Az Exeter elleni meccsről beszélünk, 2-2 lett, és a második gólról, ami közvetlenül a szünet előtt esett.

Tizenegyes védésekről nem akarunk beszélgetni? Valami jót is csak tettem azért, nem?

Rendkívül fájt viszont, hogy a pálya mellől kellett végignéznem, ahogyan stílszerűen büntetőkkel kapunk ki a Wembley-ben.

Hogy örültem volna, ha úgy nyerünk, hogy én vagyok a kapuban, és eltalálom a legfontosabb lövésnél az irányt. Majd váratlanul a szezon végén kaptam még egy meccset, Ward sérülése és Mignolet pihentetése miatt a West Bromwich ellen én álltam a kapuban. Utólag hatalmas dolognak tartom. A Sevilla elleni EL-döntőben viszont már Ward ült a kispadon, de én is a helyszínen néztem végig, ahogy a futballünnepen alulmaradtunk a kupaspecialista spanyolokkal szemben.

A következő szezonban kölcsönadták a Wigannek, ahol jött a viszontagságos sérülés. Emlékszik erre az esetre?

A kölcsönadást saját magam kértem, hiszem védeni szerettem volna és a 3. pozícióból erre nem sok esélyt láttam. Mindenre emlékszem. Külsővel akartam átvenni a hazaadott labdát, de beragadt és ahogyan onnan hátraléptem, egy nagy kattanást éreztem a térdemben, rögtön tudtam, hogy valami elszakadt. Ma már az a fontos, hogy 16 hónap után ismét rendben vagyok. Nem volt könnyű időszak, mert lényegesen hosszabbra nyúlt, mint kellett volna. Általában 10 hónap kihagyás jár együtt a keresztszalag-szakadással.

Majd ha egyszer befejezem, lehet, hogy megírom egy könyvben, miért lett ilyen hosszú ez az időszak, most nem akarom sem magamat, sem másokat terhelni ezzel. Orvostól orvosig jártam, a legvégén eszembe jutott, hogy Gera Zoltán mennyire dicsérte a Fradi specialistáját hasonló sérülés után. Hazakéredzkedtem. A Liverpool belement, én pedig visszanyertem az erőmet. Az a két hónap elengedhetetlen volt ahhoz, hogy újra egészséges legyek.

Van egy történet a bukaresti öltözőről, amikor Csányi Sándor MLSZ-elnököt majdnem felborította az ajtóban. Az elnök pedig azt mondta, hogy az ön szemében látta azt a tüzet, amit mindenkiében szeretett volna. Azt a tüzet, amivel elkerülhető lett volna a 3-0-s, nehezen emészthető vereség.

Életemben nem játszottam ellenségesebb hangulatban. Hihetetlenül inspiráló volt ugyanakkor és óriási kihívás is egyben, hogyan tudok a meccsen éppen eléggé koncentrált lenni úgy, hogy ne essek át a ló túlsó oldalára, és magával ragadjanak az érzelmek, ami a teljesítmény rovására mehet. Sajnos gyorsan gólt kaptunk, a jól felépített védekezésnek, ami később sajátja lett a válogatottnak, akkor még nem voltak meg az alapjai. Nagyon szép részeredményekkel és emlékekkel gazdagodtunk ebben az időszakban is, de akkor is és most is úgy gondolom, hogy

a kőkemény és a válogatott játékosok által minden részletében ismert csapatvédekezés nélkül igazán komoly eredményeket már nem lehet elérni a legfontosabb meccseken.

Nem fájlalja, hogy a Dárdai-korszaknak és később az Eb-nek nem lehetett a részese?

A Dárdai-korszaknak részese voltam, igaz nem kezdőkapusként. Kivételes időszak volt ez a válogatott történetében. A híressé vált Még 50 perc című dokumentumfilm jól bemutatja, mennyire egymásra talált a csapat és a vezetőség. Később, az Eb előtti utolsó szakaszban, a horvátok elleni felkészülési meccsen egy félidőt adott nekem Bernd Storck 2016. márciusban, mind ez idáig ez az utolsó, vagyis a huszadik válogatottságom. Storck utána elmondta, hogy a negyedik vagyok a rangsorában és az Eb-re készülő keretében. Ezen már az sem változtatott, hogy a West Bromwich Albion elleni meccsen én álltam a kapuban.

Ezt el kellett fogadnom, más kérdés, hogy nem értettem vele egyet, hogy a 3 hetes felkészülésre úgy kéne odamennem, hogy tudom, utazni semmiképpen sem fogok. Ezzel együtt a legcsekélyebb harag sincs bennem, de nyilván nem volt jó érzés lemaradni az utóbbi idők legnagyobb magyar futballsikeréről.

Tudatosan készül a futball utáni életre, sört főzetett, építi a Red Viking brandet, van már önről elnevezett póló, sapka. Erre is Anglia tanította?

A józan ész tanított rá. Mert a futballnak egyszer vége lesz. A ritka hosszú 16 hónap arra legalább jó volt, hogy zavartalanul tervezhettem, mivel kellene esetleg foglalkozni. Sok mindent kipróbáltam és korántsem csak ezzel szeretnék majd foglalkozni, még rengeteg ötlet van a fejemben. Nem jellemző már Angliára, hogy a meccsek után megisznak egy-egy sört a játékosok, az a világ már elmúlt. Alacsonyabb osztályokban még lehet, hogy így van, de a Premier League-ben ez már a múlté. Nem volt minta előttem a klubnál, de nyitott szemmel jártam, és azt tapasztaltam, a tradicionális sörök mellett Angliában sok olyan kijön, amiket kis manufaktúrák állítanak elő. Egyszerűen szerettem volna egy olyan sört, ami az én ízlésvilágomat tükrözi. Nem azért, mert betegesen vágyódom minden nap sör után, csak olykor jól esik, mint minden felnőtt embernek.

Egyelőre ez egy nagyon komolyan vett hobbi. Iniestának borászata van. Tudtam félretenni, az lett volna a meglepő, ha az angol futballból nem tudnék megtakarítani.

Kipróbáltuk, 3-3 ezer palack kijött a gyárból - a fele a testvéremé -, kíváncsi vagyok a fogadtatásra. Ha nem jön be, szereztem az öcsémmel együtt egy csomó tapasztalatot, de azért hiszek abban, hogy jó lesz.

Megkínálta már a liverpooli csapattársakat? Firminónak is ízlik?

Még nem. Majd a BL-döntő után. (nevet) Bár, szívesen adok neki akkor is, ha Rómában ő lesz a nyerőember május másodikán.

Játsszuk azt, hogy szeptember van. Hol látja magát?

Azt hiszem, nem Angliában. Még egy év ugyan van a szerződésemből, a negyedik pozíció nem hálás szerepkör. 31 éves leszek szeptemberben, tele vagyok még tettvággyal. Megnézném magam a kontinensen. Mert azt tudom, hogy milyen futballkultúra van itt, de hátha megnyílik egy kapu valahol máshol.

És a Celtic?

Az egy valós út lehetett volna január végén, ha tökéletesen rendben van a lábam. De be kellett lássam, még nem volt megfelelően stabil, nagyon kockázatos lett volna elmenni. A skótoknak azonnal kellett valaki, ez nem lehettem én, mert ha én magabiztosnak is éreztem magam, gyorsan kiderült volna, hogy nem vagyok az. Erre fel is hívták a figyelmem a Poolnál. 11 évet húztam le Angliában, otthon kétszer választottak az év játékosának, amire rettentő büszke vagyok. Sokismeretlenes még a jövőm egyenlete.

Nem bánom, ha vissza kell egyet lépnem, mert az a legfontosabb, hogy ismét játékban legyek, hogy visszajöjjenek a reflexek, a beidegződések, a magabiztosság.

Mindaz, ami ebben a játékban a legfontosabb. A környezetváltásnak is lehetnek jó hatásai. Elsősorban a védéshez értek, ezt szeretnem megmutatni.

(Borítókép: Bogdán Ádám bemelegít a Románia elleni Európa-bajnoki mérkőzésre készülő labdarúgó-válogatott edzőmeccse előtt Telkiben 2015. augusztus 31-én. Fotó: Illyés Tibor/MTI)