Index Vakbarát Hírportál

Deutsch megmondta, Feczkó teljesítette

2018. április 30., hétfő 09:25

Miután az MTK tavaly váratlanul kiesett az élvonalból, Deutsch Tamás klubelnök szokatlanul kemény hangvételű interjút adott. 

"Az MTK szakmailag fáradt és belterjes lett. Egyfajta „labdarúgó mini körmagyar” zajlott a klubnál, valahogy úgy, mint amikor a „celeb világban” a zenész megdicséri a színészt, a színész körül rajongja a filmrendezőt, a filmrendező jókat mond az újságíróról, az újságíró pedig a zenészt mondja a legjobbnak a szakmában, és ezzel a dicséret kör bezárul: kis teljesítmény, nagy elismerés. Nálunk hosszú évek óta ez zajlott" - ezt állapította meg Deutsch.

Kevéssel az interjú után bejelentették, hogy a Balmazújvárosban sikeres Feczkó Tamás lesz az új vezetőedző, a játékoskeret is cserélődött.

A célt is megjelölte Deutsch: "komoly teljesítményt nyújtva, azonnal vissza kell kerülni a legmagasabb osztályba."

Ez most sikerült, 32 forduló után - hat körrel a vége előtt - 75 pontja van a klubnak, amihez 73-31-es gólkülönbség társul. A Kisvárda 10 ponttal maradt le eddig a kék-fehérektől, a harmadik pozícióban lévő Békéscsaba pedig hússzal.

Egy év múlva ilyenkor az is kiderül, hogy mire jutott az élvonalban az MTK, mennyire sikerült kiszakadnia a körmagyar valóságából.

Rovatok