Index Vakbarát Hírportál

Náci karlendítés miatt kirúgtak egy egész csapatot

2018. május 5., szombat 11:04

Óriási botrányt kavart Németországban, hogy az internetre felkerült egy olyan fotó, amelyen a nagy múltú Lokomotiv Leipzig ifjúsági B futballcsapata látható félmeztelenül, náci karlendítéssel. A klub azonnal kirúgta a teljes csapatot az edző ellen pedig büntető eljárást kezdeményeztek.

A Bild.de információi szerint, a tizenkilenc, 14-15 éves fiatalokból álló csapat valószínűleg az edző nyomására állt be pózolni, akinek azonnal felmondtak és az ifjú futballisták sem látogathatják a csapat edzését.

Thomas Löwe, a klub utánpótlás-igazgatója ugyanakkor elmondta, nem szeretnék elveszíteni a fiúkat és mindenféleképp morális (történelmi és ideológiai) oktatáson kell majd részt venni, amelybe a szülőket is be akarják vonni.

A botrány hatására az ifjúsági csapat valamennyi vezetője azonnal lemondott.

Rovatok