Index Vakbarát Hírportál

Ijesztő ütközés után elájult, hordágyon vitték el a Fradi védőjét

2018. május 5., szombat 19:48

Rémisztő jelenettel indult az NB I. 29. fordulójának rangadója a Videoton és a Ferencváros között – a harmadik percben egy FTC-beadás után a Videoton-kapus Kovácsik Ádám a labdával együtt a vendégek védőjét, Julian Kochot is eltalálta, össze is fejeltek. A német az ütközéstől elájult, több perc ápolás után, nyakmerevítőben, hordágyon vitték le.

A helyére Varga Roland állt be az ápolás után. Az M4 Sport információ szerint Koch eszméleténél volt, amikor már vitték a hordágyon, ezt követően pedig oxigénpalackot és nyakmerevítőt kapott az orvosoktól. Az esetről a videót itt tudja megnézni.

Az ijesztő, de egyáltalán nem szándékos eset azonnal felpaprikázta a két csapatot, és az sem segített a kedélyeken, hogy a 11. percben Joseph Paintsilt egy félpályás szóló után eléggé visszarántották a Vidi tizenhatosán belül, de nem kapott érte tizenegyest, majd rá egy percre Nikolov rángatta le a mezt Paintsilről.

A kezdettől fogva aktívabb Fradi az első fél óra végén óriási ziccerbe került, Paintsil labdája majdnem tökéletesen érkezett az ötös sarkánál Vargához, az NB I. gólkirály-jelöltje viszont nem tudott gólt szerezni 5 méterről, ballal olyan rosszul találta el a labdát, hogy az nem kapura, hanem a háta mögé pattant.

A Fradi végig többet támadt, de gólt sem ők, sem a Videoton nem tudott szerezni. Sőt, a legvégén a Ferencvárosból második sárgával Gorriaránt még ki is állították, amikor a 91. percben a bíró szerint műeséssel próbált meg összehozni egy büntetőt. Nem sokáig volt emberelőnyben a Videoton, két perc sem telt el, és Lazovic kapott piros lapot, amiért hátulról rántotta le Vargát.

A 29. forduló rangadója akár a bajnoki címről is dönthetett volna, hiszen 5 fordulóval a vége előtt a Ferencváros 59, a Videoton 58 ponttal állt, a tét tehát nem volt kicsi. A maradék négy fordulóra maradt az 1 pont a két csapat között, a Fradi sorban a Vasas (o), a Honvéd (i), a Diósgyőr (o) és a Balmazújváros ellen játszik, a Videoton ellenfelei pedig a Haladás (o), a Vasas (i), a Honvéd (o) és a Diósgyőr (i).

Az NB I. 29. fordulójának eredményei

Rovatok