Tehetséget heti meccsterhelés nélkül padon ültetni – még ha az egy élcsapat is – szakmai hiba. (Orbán Viktor)
Felcsúton nemcsak az utánpótlás-neveléshez értenek borzasztóan, de az igazolásokban is döbbenetesen erős húzásokra képesek. Megveszik a fiatalt, mert kinevelni nem tudják, aztán ha mégsem kell, semmi kényszer nincs rajtuk, hogy mihamarabb eladják a szerencsétlent, vagy elengedjék kölcsönbe. Sőt, már ahhoz sem kell venniük a fáradságot, hogy előbb döntsék el, mire van szükségük, és csak utána vigyék el. Kosár, kassza, aztán jövő nyáron úgy dobják ki, hogy még rajta van a gyári celofán.
A dolognak van anyagi oldala is, de az igazi veszteséget pénzben nem lehet kifejezni, még Mészáros Lőrincében se. Például azét, hogy egy tavaly még 1325 első osztályú játékpercet gyűjtő, U21-es utánpótlás-válogatott futballista egy évre rá 12, azaz tizenkettő perc lehetőséget kapjon az első osztályban.
Ehhez képest szinte viccesnek számítanak azok az esetek, amikor külföldiekkel csinálják ugyanezt. Bár az embernek – ki tudja, miért – ilyenkor is van valami furcsa rossz érzése, mintha az ő pénzét égetnék, pedig hát valójában egy tehetséges vállalkozó tisztességesen megkeresett százmilliói, milliárdjai mennek a levesbe.
Liridon Latifi az idény legdrágább igazolása volt az NB I.-ben, az albán szélső a mérvadó Transfermarkt, illetve az albán sajtó szerint is egymillió euróért kötött ki Felcsúton, alig egy nappal azután, hogy csapatával, a Skenderbeuval bejutott az Európa Liga csoportkörébe.
Latifi árán nagyot emelt, hogy ő lőtte a párharc egyetlen gólját, az EL-menetelés során pedig hét meccsen összesen négy gólt szerzett. Emellett más csapatok is érdeklődtek utána, és az EL-csoportkörben való szereplést is fel kellett adnia az új munkahelyén. A Felcsútnak tehát mélyen a zsebébe kellett nyúlnia a játékosért, ám a bomba üzlet finoman szólva sem hozta az elvárt eredményeket.
Latifi a forintra átszámolva nagyjából 310 milliós vételáráért cserébe 390 percet játszott a magyar élvonalban, ezalatt egyetlen gólpasszt adott, más semmi. Az összességben alig több mint négymeccsnyi játékidőt 11 szerepléssel gyűjtötte össze, ebből háromszor volt pályán egy félidőnél többet, végig pedig egyetlen egy meccset játszott a szezonban.
A négy fordulóval ezelőtti, Honvéd ellen elért 1-1-es döntetlen óta viszont a felcsúti kispadon sem jut neki hely, sem a bajnokságban, sem a kupában. Az NB III. Nyugati csoportjában szereplő második csapatot erősíti, itt mindhárom meccset végigjátszotta, sőt a Szabadkikötőnek rúgott góljával már el is kezdte törleszteni az árát. Ebben az ütemben, illetve ezen a szinten játszva a dolog valószínűleg eltart még egy ideig, bőven tovább, mint amennyi kinéz neki Felcsúton.
A sztárigazolás azzal vonta magára Pintér Attila mester megmásíthatatlan haragját, hogy nem teljesítette a taktikai utasításait.
„Érthetetlen, hogy bejön egy külföldi úriember, megkérjük, hogy előre játsszon, erre hátra játszik. Ilyen hibákat nem lehet elkövetni. Megvannak a problémáink, még akkor is, ha kifelé nem sírdogálunk" – mondta az idén rendszeresen a külföldi játékosait ekéző edző a Honvéd elleni 1-1 után. Majd hozzátette:
Nálam mindig azok játszottak, akik mindent megtettek a csapat és a klub sikeres szerepléséért. Ezen nem fogok változtatni: vagy ő, vagy én fogok menni.
Mivel a Honvéd ellen két külföldi jött be csereként, Diallo pedig azóta is szerepelt Pintérnél, így kizárólag Latifiról lehetett szó.
Mi mást is lehetne erre mondani: le a kalappal a Felcsút pénzügyi ereje előtt. Simán belefér nekik, hogy egy egymillió eurós játékossal statuáljanak példát.
Míg Latifi kapcsán legfeljebb a kidobott – és valahogy magunkénak érzett – százmilliók miatt sírdogálnánk egy kicsit befelé, az egy éve megvett Prosser kapcsán már a magyar futballért morzsolhatunk el pár kövérebb könnycseppet. A később bajnokságot nyerő Honvédból a múlt szezon telén kivásárolt korosztályos válogatott játékos hazai szinten a legnagyobb tehetségek közé tartozott, külföldre is vitték volna, de ő – vagy a klubja – valamiért úgy döntött, hogy úgy az anyagiak, mint Prosser jövője tekintetében a feljutásért küzdő NB II.-es Puskás Akadémia a lehető legjobb választás.
George F. Hemingway pénztárcája felől nézve ez valószínűleg így is volt – információink szerint 100 millió forint körül kaszált az ügyleten –, ami viszont a játékost illeti, ma már az NB II.-nek is örülne. Mostanában ugyanis csak az egy osztállyal lejjebb szereplő tartalékok között jut neki hely.
Prosser a helyére igazolt külföldi és hazai játékosoknak meg még ki tudja minek köszönhetően
az utóbbi 11 bajnoki fordulóban egyetlen percet sem kapott a Felcsút első csapatában, hétszer pedig még a kispadra sem fért fel.
Az egész idényben mindössze egyetlen NB I.-es mérkőzést játszott végig a 29-ből, 13-szor léphetett egyáltalán pályára, és alig hétszer töltött a gyepen egy félidőnél többet. A Magyar Kupában valamivel jobban bíztak benne, de ebben a sorozatban is csak egy mérkőzést játszott végig – lőtt is egy triplát az Egernek –, az élvonalbeli csapatok ellen vívott párharcokban viszont alig 68 percet kapott a lehetséges 360-ból.
Prosser ebben a naptári évben ezt a 68 percet futballozta első osztályú ellenféllel szemben, emellett 45 percet játszott a másodosztályú ZTE elleni nyolcaddöntő első mérkőzésén és három meccset végig a harmadosztályban.
Nehéz elképzelni, hogy jobb futballistaként fejezné be a szezont, mint amilyen volt a kezdetén.
„Nagyon boldog és elégedett vagyok, és hálás a Puskás Akadémia vezetőségének és Pintér Attila vezetőedzőnek a lehetőségért, hogy megmutassam magam az európai futballban. Mindent meg fogok tenni a csapatért, és remélem, szép sikereket fogunk elérni" – nyilatkozta szerződése aláírásakor a 25 éves uruguayi középpályás. Apróbb bökkenő, hogy a jelek szerint a szakvezetés még nem tartja késznek az NB I.-re a hazája bajnokságából érkezett irányítót. Leigazolása óta ugyanis egyetlen perc sem jutott neki az első csapatnál, beleértve annak kispadját is. Az európai futballnak így egyelőre csak az NB III.-ban tudta megmutatni magát, a tartalékok közt.
Ennek fényében jó hír, hogy a játékos ingyen érkezett Fejérbe, bár a fizetését valószínűleg nem a harmadosztályhoz mérték.
Már a Nyíregyházáról elcsábított, korábbi korosztályos válogatott támadó érkezésekor sem volt tiszta, mi szüksége van a Felcsútnak a 23 éves játékosra. Mára kiderült, hogy nagyjából semmi. A csatár kisebb-nagyobb sérülései sem indokolhatják, hogy eddig összesen 231 percet töltött pályán a lejátszott 29 bajnoki forduló alatt, ami nagyjából két és fél meccsnyi idő. Játékperceit kilenc meccs alatt hozta össze, ebből egyenesen következik, hogy akkor is legfeljebb epizódszereplő volt, ha tévedésből a pályára került.
Leginkább viszont már annak is örülhetett, ha az első csapat padjára felfért, a fordulók több mint felében még ez sem sikerült neki. A kupában mindössze kétszer cserélték be, összesen 72 percet futballozhatott, mindet alsóbb osztályú csapatok ellen, és egyszer még – apró részsiker – legalább a padra felfért. Valami általunk nem ismert okból egyébként még a tartalékok közt is csak három meccset kapott.
Azaz mindent összevéve a 23 éves játékos eddig bő hatmeccsnyi időt töltött a pályán az egész idényben.
Hacsak nem valami titkolt sérülés áll a dolog mögött, akkor egy tehetségesebb magyar játékos szezonja került a kukába a felcsúti szerződéssel.
A 22 éves támadó középpályás a tavalyi szezon végén érkezett Felcsútra az élvonalból kieső Gyirmóttól. A remek klubválasztás 12 percnyi első osztályú labdarúgást hozott a korosztályos válogatott játékosnak, akinek egy évvel korábban a Gyirmótban még 1325 játékperc jutott a legfelsőbb osztályban.
Ami a Felcsút többi bajnokiját illeti, Madarász 12 meccset a padról nézhetett végig, nyilván fontos tapasztalatokkal felvértezve magát, míg a többi 18-on még oda sem kellett leülnie, nehogy idő előtt kiégjen.
A felcsútiak annyira óvták, hogy még az NB III.-as tartalékoknál is csak 9 meccsen engedték gyepre, ugyanakkor a Magyar Kupában rendesen kifacsarták, összesen hárommérkőzésnyi időt kellett a pályán töltenie. Csak nehogy később visszaüssön a dolog.
A rutinos, 29 éves szerb kapus mellőzéséből magyar kollégája, Hegedűs Lajos profitált, ugyanakkor némiképp érthetetlen, minek kellett visszarángatni Debrecenből Felcsútra, ha nem számítanak rá. Az első három bajnokin még ő védett, azóta viszont sem az NB I.-ben, sem a kupában nem játszott egy percet sem. Mindez elég éles váltás ahhoz képest, hogy tavaly a Lokiban 29, előtte a Videotonban 25, még egy évvel előtte pedig a Felcsútban 27 NB I.-es meccsen állhatott a kapuban.
Nem tűnik épp a leggazdaságosabb megoldásnak a cserekapus szerepére, de Felcsúton valahogy ki tudják gazdálkodni ezt a luxust is.
A 79-szeres válogatott, 34 éves védő pályafutása végéhez közelít, de azt talán még ő sem gondolta volna, hogy a Puskásnál már a szezon közben visszavonultatják. Vanczák két éve igazolt haza Svájcból az akkor másodosztályú csapathoz, aminek azóta is kapitánya. Ez a pozíció valószínűleg kevéssé kárpótolja azért, hogy a végigjátszott ősz után 2018-ban még az első csapat keretéből is kikerült, sőt még azokon a kupameccseken sem jutott neki szerep, amiken Pintér Attila pihentette az alapembereit. Összesen 16 meccs óta nem volt képes még csak a padra sem odaverekedni magát. Nem tudjuk, mi volt a bűne, amiért a tartalékokhoz száműzték, lehet, hogy egyik napról a másikra megöregedett, vagy túl sok kiló szaladt fel az ünnepek alatt.
Bár Vanczák nem a jövő embere, ennél talán többet érdemelt volna, nem mellesleg bőven van olyan csapat az élvonalban, ahol tapasztalatával nagyobb hasznára lehetne a magyar focinak, mint az NB III. Nyugati csoportjában.
A magyar bajnokság egyik legsokoldalúbb és leghasznosabb játékosa a 2017-es nyár egyik nagy felcsúti fogása volt. Egészen a legutóbbi fordulókig fel sem merült, hogy bármi probléma lenne az Újpestről érkező belga védő és a szakvezetés között, ám a Felcsút március közepe óta lejátszott tíz meccsén egy percet sem töltött a pályán. A hat bajnoki fordulóból négyszer a padra sem ülhetett le, kétszer pedig csak onnan nézhette végig csapata mérkőzését, a kupában pedig kétszer a padról figyelhette a diadalmenetet, kétszer meg a lelátóról.
Az Instára kitett képe és annak kommentárja mintha komolyabb törésről árulkodna.
„Ha nem tetszik, ahol vagy, akkor képzeld el, ahol lennél” – írta a Balmazújváros ellen meccsen készült fotóhoz. Bár az nem derül ki igazán, hogy pontosan merre tekintget a képen, de az egyértelmű, hogy épp az ellenkező irányba, mint a meccset letargikusan szemlélő társai. De az sem sejtet sok jót, hogy pár nappal a kép posztolását követően egyszer csak a tartalékok közt bukkant fel a neve.
Heris a szintén újpesti Balogh Balázs társaságában érkezett Felcsútra tavaly nyáron, részben Tischler Patrikért cserébe, részben egy kalap pénzért. Bár hivatalos adatok nem jelentek meg a tranzakcióról, de nagyon meglepő lenne, ha az Újpest tulajdonosa, Roderick Duchatelet legalább százmilliót ne kaszált volna az üzleten.
A télen nagy csinnadrattával igazolt szlovén jobbhátvéd a Ferencváros elleni vereség után lett kegyvesztett, de valószínűleg ez már csak egy utolsó utáni esély volt számára, amivel aztán nem élt. Az igazi gondok egy fordulóval korábban kezdődtek Pakson. Mint emlékezetes, Pintér mester 9 légióssal állt fel a színmagyar kiscsapat ellen, majd kikapott 3-1-re. A mérkőzés után a válogatott egykori szövetségi kapitánya a külföldi játékosaiban látta a kudarc okát – mondjuk arra az egy magyar mezőnyjátékosára nehezen is foghatta volna a vereséget.
Itt nem lehetett futballról beszélni, el kell gondolkodnia egy-két külföldi úriembernek, hogy mit tesz ezért a klubért, és mit nem.
– nyilatkozta feldúltan az edző. A jelek szerint a télen érkező szlovén is az egy-két úriember között volt. A Ferencváros ellen még kapott egy sanszot, de az azt követő 5 bajnokin, illetve 3 Magyar Kupa-meccsen a keretbe sem került be az előtte a Felcsút összes mérkőzését végigjátszó, 3-szoros U21-es válogatott védő, aki a 2015–16-ban szlovén bajnok, tavaly ezüstérmes Olimpija Ljubljanából érkezett.
Klinarról talán még nem mondtak le végleg, a legutóbbi bajnoki fordulóban a Haladás ellen ismét nevezték a cserék közé, sőt Spandler sérülését követően egy egész félidőt tölthetett a pályán.
Hogy mennyiért vették, az titok, de annyira biztos nem volt olcsó, hogy csapata mérkőzéseinek felét a lelátóról figyelje.
A horvát középpályás 2015 nyarán érkezett Felcsútra, majd a kiesést követően a Mezőkövesdnél bekkelte ki a következő szezont kölcsönben, de nyáron ismét visszatért anyaegyesületéhez. Ott aztán váltakozó intenzitással számítottak rá, egészen a Paks elleni tavaszi vereségig, mert azóta egy percet sem játszott, sem a bajnokságban, sem a kupában. Ő ugyanakkor még talán bizakodhat, mert csak két meccsre került ki a keretből, a legutóbbi öt bajnokit és négy kupameccset legalább a padról végignézhette.
Grgić ára sem nyilvános, de tekintve, hogy a Transfermarkt szerint 600 ezer eurót ért, amikor Magyarországra költözött, valószínűleg perkáltak érte rendesen, a fizetése pedig egészen bizonyosan komoly érvágás jelentene egy átlagos magyar klubnak.
Egy jó hír a végére: Felcsúton legalább a saját nevelésű játékosaikat nem aszalják már úgy a padon, mint régen. Spandler Csaba viszonylag sokat játszik, több pedig nincs.
Borítókép: pfla.hu / Dome Laszlo Balazs