Index Vakbarát Hírportál

Mindenkit megvertek, ahogy Dárdai megjósolta

2018. május 29., kedd 13:20

A Hertha BSC 3-1-es győzelmével zárult Németországban az U19-esek bajnoki döntője, a Schalke volt a vesztes, 10 ezer néző előtt. Még az is belefért, hogy kevéssel a vége előtt Palko büntetőt hibázzon, amit önmaga harcolt ki.

A Dortmundot az elődöntőben, a Bayern Münchent a bajnokság korábbi szakaszában múlták felül. 

Itt egy hosszabb összefoglaló az Oberhausenben rendezett meccsről, Dárdai és felesége együtt örülnek, külön kamerát kaptak.

Fia bajnoki címének örült Dárdai és felesége

Ez volt az a korosztály, amelyikkel elkezdte edzői munkáját Dárdai Pál, még 2013-ban. Ehhez a korosztályhoz tartozik legidősebb fia is. Palkón kívül Arne Meiert már bevetett a Bundesligában is a 42 éves magyar edző.

Hogy kivételes korosztályról van szó, az első pillanatban feltűnt a szakembernek, nem véletlenül nyilatkozta akkor, hogy

amikor átvettem ezt a csapatot, azt mondtam a szülőin, mindenkit meg fogunk verni."

Az U15-ben még ő volt az edzőjük, akkor is bajnokok lettek Németországban.

Most már az lesz a feladat, hogy a felnőttek közé is valahogy beépítse korábbi tanítványait. Michael Preetz klubigazgató nemes egyszerűséggel csak aranyévjáratnak nevezte ezt a korosztályt.

Rovatok