Szerda este kiderült: bárhogy is próbálkozik a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), nem könnyű olyan ellenfelet találnia, amit Georges Leekens irányításával le tudunk győzni. A C divízióban szereplő Magyarország hazai pályán kikapott az egy kalappal lejjebb rangsorolt Kazahsztántól, majd a szintén a D-ben lévő Fehéroroszország ellen úgy ért el döntetlent idegenben, hogy nem mutatott semmit.
Játékban különösen nem, amit a meccs embere, a magyar kapus, Gulácsi Péter meg is állapított a lefújás után.
A belga kapitányt mindez, a játék képe egy pillanatra sem zökkentette ki, mondta ugyanazt a sablont, amit már tavaly októberi kinevezése óta megszokhattunk tőle. Nem boldog, ha gólt kapunk, de a hozzáállás és a mentalitás rendben volt. Abszolút nem csalódott.
Valóban nagy öröm, hogy edzőpartnerei lehettünk egy ígéretesen fejlődő válogatottnak.
Bár ő azt ígérte, olyan válogatottat szeretne, amelyik ellen utálnak játszani, ennek nyomait sem lehet felfedezni, sőt. A hízelgését az első perctől bizonyította, a hozzáértésére eddig nem volt elég háromszor 90 perc.
Leekens a kezdeti kísérletezés után most visszatért oda, amiben ez a csapat a legjobban érzi magát, és 4-2-3-1-es felállásban küldte pályára a futballistákat.
A kapitány szerint stabilak voltunk hátul – ez a megállapítása minősítésre sem érdemes, hiszen Gulácsi bravúrjai nélkül újabb zakót lett volna kénytelen elkönyvelni. (Legutóbb Algériában szokta meg, hogy rendre veszít.)
Csányi Sándor a skótok elleni meccset már megnyugtatónak nevezte, ezúttal nem értékelt, pedig megoszthatná a szurkolókkal, mit gondol most, ha már idehozta a 68 éves szakembert, akit meg is fizet, és a lakhatásáról is gondoskodik.
A magyar futballnak régi sajátossága, hogy hazafelé a repülőn minden megszépül, a becsekkolás után a vereség már minimum döntetlen, hiszen ha berúgjuk az első helyzetet, ha jobban figyelünk a bekapott gólnál stb.
A szerdai meccs volt az, amit még a repülőn sem lehetett megnyerni.
Még akkor sem, ha Kleinheisler László jól találja el a labdát, mert ő 2016 novemberében találta el jól utoljára.
A szerdán látottak azért különösen elkeserítőek, mert ha kizárólag a neveket nézzük, akkor pillanatnyilag balhátvédben lehetünk képzettebbek – Szabó helyett jöhet Korhut –, vagyis majdnem a legerősebb csapattal sem voltunk versenyképesek. Viniciust is kicserélhetjük, érdemben nem lesz változás.
A szeptemberben kezdődő Nemzetek Ligája első meccsén ebből a kezdőből hét-nyolc ember várhatóan ott lesz a pályán Helsinkiben. Ebből az állományból kell kihozni többet.
Ha a társulat nem kap segítséget a kispadról, akkor ugyanez az elképzelés nélküli vergődés borítékolható. Nem úgy tűnik, hogy Leekens elmagyarázza: a csapat együtt védekezik és együtt támad. Nagy talány: ha volt két éve júniusban, az Eb-n egy alapjátékunk, miért nem térünk vissza hozzá?
A korábbi válogatott játékos, Buzsáky Ákos az M4 stúdiójában bátran rávilágított, mennyire idejétmúlt elképzelés, hogy a csapatból páran támadnak, próbálnak támadni, a többi pedig védekezik. Őt érezhető keserűséggel töltötte el, bántotta, amit látott.
Nem volt egyedül. Nem kertelt, szívesebben elemezte volna a fehéroroszok játékát, mert az tervszerű és korszerű volt. A miénk meg nem.
Egervári Sándortól hallottuk először, milyen kevés idő van a felkészítésre, csak pár nap. Oké, de akkor minek van kapitány, ha az a rövid idő semmire sem elég?
Egész Európában nem volt olyan hosszú a bajnokság, mint nálunk. Ami nemcsak a válogatottat bünteti, a következő kupasorozatban indulókat is, mert maximum két-három hét pihenő után, érdemi feltöltődés nélkül neki kell vágniuk a következő felkészülésnek.
Leekensnek ugyanakkor tisztában kell azzal lennie, szeptemberben is csak pár nap lesz, ha ő egyáltalán eljut addig.
Ausztrália ellen, szombat este persze sokat javulhat a megítélése, különösen Csányi szemléletében, aki a skótok elleni vereségben is azonnal meglátta a pozitívumokat. A magyar futballban ennyi elég is szokott lenni.
A 2020-as budapesti Eb-re viszont fejlődő döntetlenekkel, vállalható, javuló játékkal és kitűnő hozzáállással elért vereségekkel nem lehet kijutni.
Ez volt az a meccs, amit hazafelé a repülőn sem nyerhettünk meg, pedig abban óriási rutinunk van.
244 · Jun 07, 2018 08:56am Tovább a kommentekhez