Index Vakbarát Hírportál

C. Ronaldo először posztolt új stadionjából

2018. július 17., kedd 12:43

Cristiano Ronaldót hétfő este bemutatták a Juventusnál, a sajtótájékoztató után maga is körülnézett a Juve-stadionban. Járt már ott párszor, csak nem a tribünön, most az egyik páholyban fotózták őt és családját: barátnőjét, anyukáját és kisfiát. Kedd késő délelőtt tette ki a képet az Instagramjára, két óra alatt 3,5 millióan lájkolták.

A 33 éves szupersztár arról is beszélt, mikor láthatják először Juve-mezben futballozni. Mint mondta, július 30-ig még szabadságon lesz, aznap áll edzésbe új klubjánál, első meccsét pedig augusztus 12-én játssza. Ez hagyományosan a Juventus egyik utolsó felkészülési meccse a szezon előtt, a B csapat ellen.

A portugál a felkészülési meccsekről hiányozni fog, a Bayernnel, a Benficával, az MLS All-Star csapatával és augusztus 5-én Ronaldo exklubjával, a Real Madriddal játszanak.

A Serie A az augusztus 19-i hétvégén kezdődik, de sorsolás még nincs. 

Rovatok