Index Vakbarát Hírportál

Mészáros sportmárkájára vált három csapat az NB I.-ben

2018. július 18., szerda 17:06

A Csakfoci.hu információi szerint akár három első osztályú futballcsapat is 2Rule szerelésben kezdheti az idényt. 

Hetek óta erősen gyanús volt, hogy az NB I. idei rajtjával egy időben Mészáros Lőrinc sportmárkája is szárnyra kel majd. Az egész világbajnokság alatt ott díszelgett ugyanis a Mészáros tulajdonában lévő Mediaworks portfóliójába tartozó Nemzeti Sport címlapjának tetején egy öles hirdetés, felszólítva az olvasókat egy közelebbről meg nem nevezett pálya uralására.

A hirdetésre kattintva egy olyan oldalra kerül a látogató, amin visszaszámlálás zajlik, és mivel az óra pont a bajnoki rajt időpontjában kerül majd nullára, illetve az indusztriális dizájn is egy futballpályát rejt a háttérben, így az összefüggésre nem volt nehéz rájönni.

Hogy mindennek Mészáros sportmárkájához van köze, az a domain ellenőrzésénél lett világos, mivel azt a 2Rule védjegyet is jegyző Magyar Sportmárka Zrt. jegyezte be.

A cég 70 százalékos tulajdonosa Mészárosék Talentis Group nevű vállalkozása, a maradék 30 százalék pedig a cég ügyvezetőjéé, aki Szélesi Zoltán volt szövetségi edző volt felesége.  A legutóbbi, 2017-es mérleg szerint ő az egyedüli alkalmazottja a vállalkozásnak.

A dologban annyi furcsaság van még, hogy a kizárólagos üzenetként megfogalmazott „Urald a pályát!” jelmondat sokszor előfordul az Adidas Rule the game fősorának fordításaként, így a Football Factor nevű bolt oldalán is gyakran feltűnik: a cégnek korábban Szélesi Ágnes volt a vezetője.

Persze az eredetiség nem a legfontosabb szempont a nigériai gyökerekkel bíró névnél.

Információink – illetve józan paraszti eszünk – alapján is nyilvánvaló, hogy a Felcsút és a szintén Mészáros-közeli Haladás döntéshozóinak sokkal jobban fognak tetszeni a turulos cuccok, mint az unalmas Adidas, ezért mihamarabb válthatnak. 

A Csakfoci.hu információi szerint egy harmadik csapat is csatlakozik hozzájuk: ez pedig a Diósgyőr. A lap úgy tudja, hogy a diósgyőriek és a felcsútiak esetében még várnunk kell a kollekció színre lépésére, viszont a Haladás játékosai már az idény első bajnokiján madaras mezben diktálhatják a divatot. Hozzánk eljutott olyan információ is, hogy már az első fordulóban is ott lesz a madárka a felcsútiak mezén.

A Fradiról még egyelőre nincs szó, de szerencsére a Haladás színe is zöld-fehér, így az FTC szurkolói is láthatják, előbb-utóbb miben focizhatnak majd az ő kedvenceik is.

Rovatok