Index Vakbarát Hírportál

Marco Rossi: Aki nem játszik, azt nem tudom figyelembe venni

2018. július 24., kedd 12:26

A Magyar Időknek adott interjút a júniusban menesztett Georges Leekens helyére kinevezett Marco Rossi, a beszélgetés során pedig a másodedzőnek kinevezett Gera Zoltán mellett szóba került az is, hogy nem kerülhetnek be a keretébe azok, akiknek nincs csapatuk, így például Dzsudzsák helye is kérdéses lehet.

Az rögtön az elején kiderült, hogy Rossi nem ijedt meg a kihívástól, egyáltalán nem nyomasztja az, hogy reménytelen helyzetből kell alkotnia, azt ugyanakkor megjegyezte, hogy még sosem volt hasonló szituációban, eddig mindig klubcsapatokat edzett. Mint mondta, egy válogatottnál az idő és a lehetőség is kevesebb arra, hogy a maga képére formálja a csapatot, így most az a feladata, hogy minél előbb átadja a filozófiáját a játékosoknak a szeptember 8-i, Finnország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt.

Bizakodásra adhat okot, hogy a Honvéddal és a Dunaszerdahellyel is hasonlóan reménytelen helyzetben volt, mégis sikeres tudott lenni mindkét csapattal. A szakvezető reméli, hogy most is összejön majd egy hasonló mutatvány. Ezzel kapcsolatban egyébként azt is kiemelte, ha nincsenek az eredmények, sosem merült volna fel a neve a magyar kapitányi posztra, ezért elsősorban ő tartozik köszönettel a játékosainak, nem pedig fordítva.

A másodedzőnek kinevezett Gera Zoltánról is hosszan beszélt, elmondása szerint az elnökség hívta fel rá a figyelmét, ő pedig a legnagyobb örömmel kapott az alkalmon, mert ugyan korábban nem ismerte Gerát, játékosként nagy hatással volt rá. Gera szerinte Détári Lajos után az elmúlt 35 év második legjobb magyar futballistája, aki a világ legerősebb ligájában, a Premier League-ben is maradandó nyomot hagyott, de ennél is fontosabbak az emberi tulajdonságai.

Szerény, alázatos sportember, már-már fájdalmasan őszinte. Nekem ilyen segítőkre van szükségem, nem olyanokra, akik mindig azt mondják, amit az ember hallani akar

– mondta Rossi, hozzátéve, hogy Gera a mostani keret többségével együtt játszott, így ideális összekötő kapocs lehet közte és a játékosok között. A másik három segítőjét is dicsérte, egyelőre úgy tűnik, hogy teljes lesz majd az összhang a szakmai stábban.

A finnek elleni meccs előtt két héttel kell majd közzétenni a keretet, ezzel kapcsolatban pedig arról beszélt a kapitány, hogy itt – ellentétben mondjuk Belgiummal vagy Spanyolországgal – nincs 25 kiemelkedő játékos, 35-40 nagyjából egyforma képességű játékost kell megvizsgálnia.

Hozzátette ugyanakkor, hogy van egy óriási probléma, méghozzá az, hogy hiába jó játékos valaki, ha nincs csapata, nem játszik, vagy éppen játszik, de nem a válogatottnak megfelelő szinten, akkor nem tudja figyelembe venni. Ez azt jelenti, hogy

Mint mondta, ismeri a fiatalokat, az Amerikában focizó Nikolics Nemanjával is felveszi majd a kapcsolatot, de ha valaki nincs játékban, akkor nem kerülhet be a csapatba, a játék ritmusát ugyanis kizárólag mérkőzéseken lehet felvenni.

Az NB I. első fordulóját is nézte, innen elsősorban Lovrencsics Gergőt és Varga Rolandot emelte ki, Újpesten pedig a teljes MTK játékáról áradozott, a másik két mérkőzésre pedig segítőit küldte el, nehogy bárkit elszalasszon. Azt persze hozzátette, hogy nem kell nagy változásokra számítani, nyilván nem fognak tíz újonccal felállni az első tétmeccsükön.

A válogatott jövőjével kapcsolatban elmondta, elsősorban a csapatépítés a cél, három-négy új fiatalt szeretne beépíteni a csapatba, de nem szabad megfeledkezni az eredményességről sem, a cél pedig a kijutás a 2020-as Eb-re, főleg mert Budapest is rendez majd meccseket.

Ehhez vagy a Nemzetek Ligáját kell megnyerni, vagy a hagyományos selejtezőben kell kiharcolni a szereplést, ami nem lesz egyszerű, kísérletezni pedig nincs idő, legfeljebb négy-öt edzés fog beleférni a finnek elleni meccs előtt. 

Mint mondta, ez idő alatt a legalapvetőbb taktikai elemeket lehet begyakorolni, ezért is evidens, hogy azokat a játékosokat kell behívni, akik adott pillanatban a legjobb állapotban vannak.

Húsz évvel ezelőtt volt a Boston Celtics kosárcsapatnak egy olasz származású edzője, Rick Pitinónak hívták. A bemutatkozó sajtóértekezletén azt mondta: ha sikeres lesz, ott öregszik meg Bostonban, ha nem, akkor csak megöregszik. Ez a futballedzőkre is áll

– mondta Rossi, mikor a terveiről kérdezték. Szerződése egyébként 2019 novemberéig tart, de imádja az országot, így elég valószínű, hogy ha sikereket ér el a válogatottal, akkor marad majd a kispadon.

Rovatok