Index Vakbarát Hírportál

EL: emberhátrányban kapott egy négyest az Újpest a Sevillától

2018. július 26., csütörtök 22:01

Egyértelműen az Újpest kapta a magyar csapatok közül a legnehezebb ellenfelet az európai kupasorozatokban, sikerült ugyanis megkapniuk a 2014-16 között sorban három Európa Ligát nyerő Sevillát az EL-selejtező második körében.

A tudásbeli különbség gyorsan ki is jött a két csapat között, Jesús Navas már a hetedik percben betalált az Újpestnek: a spanyol válogatott játékos a hosszú alsót lőtte ki egy nagyszerű ütemben kapott indítás után.

A gyors gól nem rogyasztotta meg az Újpestet, egész bátran folytatták a játékot, a 15. percben még egy veszélyes fejesük is volt, igaz, a mérkőzést azért – nem meglepő módon – a Sevilla uralta. A 21. percben ismét ziccere volt a spanyol csapatnak, de Pajovic hatalmas védéssel megakadályozta az újabb gólt Ben Yedder 5-ösről indított fejesénél. Pajovicnak a 29. percben is nagyot kellett védenie, egy közeli lövést fogott meg másodikra.

Három perccel később már az Újpest-kapus is tehetetlen volt, amikor Pauljevicet Sarabia lerántásáért kiállították. Az eset miatt büntetőt rúghatott a Sevilla, azt Ben Yedder rúgta be, bár Pajovic csak centikkel maradt le a balra nem túl jól helyezett labdáról, ami a hasa alatt ment be.

A tizenegyest kiharcoló Sarabia az első félidő végén góllal is hozzájárult csapata teljesítményéhez. Jesús Navas ismét remek indítást kapott, majd középre passzolt, ahol az üresen érkező Sarabia már nem hibázott, ezzel lett 3-0.

A második félidőre a Sevilla visszafogottabban jött ki, nem rontott az Újpestnek, megelégedett a háromgólos előnnyel, így nem is indult akkora iramban a második 45 perc. Amikor a magyar csapat elkezdett helyzeteket kialakítani, a Sevilla újra fokozta a tempót, így a 70. perc után újra elég nagy fölénybe kerültek a spanyolok. Ennek a 92. percre lett meg az eredménye, Franco Vázquez fejelt egészen közelről az Újpest kapujába, beállítva a 4-0-s végeredményt.

Korábban a Budapest Honvéd 1-0-ra verte luxemburgi ellenfelét, a Progrès Niederkornt az EL-selejtezőben.

Európa Liga-selejtező, 2. forduló

Sevilla (spanyol)-Újpest FC 4-0 (3-0)

Rovatok