Index Vakbarát Hírportál

Nagy harc lehet Sallaiért, röpködnek a milliók

2018. július 31., kedd 10:27

Az átigazolási piac zárásáig még egy hónap van hátra, és úgy tűnik, Sallai Roland lesz a legkeresettebb magyar.

A ciprusi Apoel szélsője nagy gólt lőtt az észt Flora Tallinn-nak, és mivel ezt a meccset épp a helyszínen látta a Fulham megfigyelője, elégedett lehetett.

Sallai gólja

Az BL-ből búcsúzó, de az EL-ben még érdekelt klub elnöke azonban nem akar könnyen megválni a tavaly augusztus végén megszerzett magyartól.

A Freiburg 4 millió eurót kínált érte, de nemet mondott erre az összegre. Németországban ez nem számít kevés pénznek, a cseh Vladimir Daridát például ennyiért vitte el pár éve a Hertha a Freiburgtól.

Nem csoda, hogy nemet mondott Petridisz elnök, mert egy francia élvonalbeli klub ötmilliós ajánlata sem érdekelte komolyabban.

A Fulham 3,5 millió fontos pillanatnyi ajánlata persze könnyen emelkedhet, ha folyamatosan jól játszik. Az angol bajnokság a jövő hétvégén már indul, ezért a csapatok valószínűleg belehúznak a napokban. 

És akkor még van három konkrétan meg nem nevezett csapat az olasz élvonalból az érdeklődők között.

Sallait az UEFA felvette a nagy tehetségek ötvenes toplistájára.

Rovatok