Index Vakbarát Hírportál

Piqué lemondta a válogatottságot

2018. augusztus 11., szombat 18:43

Gerard Piqué, a Barcelona középhátvédje egy héttel a spanyol bajnokság indulása előtt bejelentette, hogy visszavonul a spanyol válogatottól, és ezentúl csak a klubjára összpontosít. A 31 éves játékos egy külön erre a célra összehívott sajtótájékoztatón közölte a váratlan hírt, azt mondta, hogy régen meghozta már a döntését – valószínűleg arra utalhat, hogy korábban úgy döntött, hogy a nyári vb után befejezi, és erről már a szövetségi kapitány Luis Enriquét is tájékoztatta.

A felnőtt válogatottban 2009-ben bemutatkozó, azóta 102 mérkőzést játszó és 5 gólt szerző Piqué 2010-ben világbajnok, majd két évvel később Európa-bajnok volt a spanyol csapattal, 2006-ban, még az U19-esekkel korosztályos Eb-t nyert.

Az öt válogatott-góljából négy tétmeccsen jött, az elsőt egyből a második válogatott-meccsén, a 2010-es vb-selejtezőn a törökök ellen szerezte, abban a selejtező-sorozatban még két gólt ért el (Belgium, illetve Bosznia és Hercegovina ellen), majd a 2016-os Eb-n, a csehek ellen talált be újra, akkor közel hétéves kihagyás után.

Az elmúlt években Sergio Ramosszal a spanyol védelem közepéről kirobbanthatatlanok voltak, de a folytatásban a 32 éves Real-játékosnak új védőkkel kell összeszoknia, feltéve, ha sokáig tervez még Ramos a válogatottal.

A spanyolok a nyolcaddöntőig jutottak a vb-n, a házigazda oroszok ejtették ki őket büntetőkkel.

Rovatok