Index Vakbarát Hírportál

C. Ronaldo meglőtte első gólját a Juventusban

2018. augusztus 12., vasárnap 18:49

Ahogy az előre várható volt, Cristiano Ronaldo a Juventus tartalékcsapata elleni felkészülési meccsen debütált új csapatában. Amikor kiderült, hogy az ötszörös aranylabdás portugál a Juve B (az U19-es keret) ellen léphet először pályára az olasz bajnoknál, a szurkolók elkapkodták a jegyeket, sőt, hiába adott csak el 5000 belépőt a csapat a Villar Perosa-i meccsre, nagyjából 15 ezren mentek a helyszínre, hogy valamit lássanak a klub új sztárjából.

Ronaldónak pedig 8 perc sem kellett, hogy meglője első találatát, Bernardeschi kiváló indítása után egyedül mehetett a kapus ellen, és be is vágta.

A Football-Italia beszámolója szerint a portugál egy ollózással is megpróbálkozott, de az nem jött össze, ahogy a második gólja sem: egy közeli lövésre készült, de a vele szemben álló védő, Capellini zavarában felszabadítás helyett a saját kapujába lőtt, így abból a gólból felet nyugodtan Cristiano Ronaldónak adhatunk.

A folytatásban Dybala lőtt még kettőt, majd Marchisio állította be az 5-0-s végeredményt.

A szokásos év eleji meccs mindig a szurkolók pályára rohanásával ér véget, így ritkán tart ki 90 percig, ezúttal nagyjából 72 perc játék jutott a csapatoknk.

Rovatok