Index Vakbarát Hírportál

Egy csel, és közönségkedvenc lett az Ajax-igazolás

2018. augusztus 15., szerda 09:01

5-2-es összesítéssel jutott tovább a Bajnokok Ligája-selejtezőjében az Ajax a Standard Liege ellen, a hollandok az idegenbeli 2-2 után otthon nagyon simán nyertek 3-0-ra: a simát nem csak az eredményre értjük, hanem az Ajax kvázi örömjátékára is, a hazai csapat ugyanis lefocizta a pályáról a belgákat.

Persze, amikor már 2-0-s előnyben voltak, könnyen passzolgattak a középpályán, az egész úgy nézett ki, mintha edzésen cicáztak volna az egyik társukkal.

A legszebb jelenet viszont a második félidő legelején, a hollandok harmadik góljánál jött. Az David Neres lőtte, az előkészítés viszont a szerb Dušan Tadićé volt, méghozzá nem is akármilyen. Tadić pazar roulette-tel ment el a védő mellett, majd adta középre a labdát Neresnek, akinek már könnyű dolga volt.

A szerb vb-keretben is szereplő Tadićot nyáron vette meg az Ajax, de még a világbajnokság előtt. 11,4 millió eurót fizettek érte a Soutamptonnak, gyorsan elkezdte behozni az árát, a reddites kommentek alapján az Ajax-szurkolók máris megkedvelték a látszólag reklámáron vett szerbet.

Rovatok