Index Vakbarát Hírportál

Dollt német kollégája hozta kínos helyzetbe

2018. augusztus 15., szerda 12:51

A svéd Malmö német edzője, Uwe Rösler eldicsekedett azzal a Vidi elleni párharc előtt, hogy Thomas Doll barátja mindent elmondott neki a magyar bajnokról.

Önmagában nehéz kódolni, mi lehetett az a minden, amikor teljes meccsek letölthetők, több cég foglalkozik azzal, hogy profilokat vág össze a játékosokról, amiben szerepelnek a megnyert párharcok is, nemcsak az, milyen keresztlabdái vannak valakinek.

Kovács Zoltán, a Vidi sportigazgatója elegánsan köszönetet mondott mindenkinek (Mezőkövesd, MLSZ, stb), majd egy kis éllel megtelt a mondandója.

Köszönöm azoknak, akik felkészítették a Malmö vezetőedzőjét arra, hogy ki tudjuk verni a csapatát"

- mondta az egykori válogatott csatár.

A két csapat szeptember elsején, vagyis a csoportkör sorsolása után találkozik a magyar bajnokságban, akkor Doll visszavághat a pályán.

Rovatok