Index Vakbarát Hírportál

A Liverpool három kontrával hozta a kötelezőt

2018. augusztus 20., hétfő 23:48

A Premier League második fordulójának utolsó mérkőzésén a Crystal Palace hiába játszott otthon, nem esélyesként fogadta a nyáron alaposan felturbózott Liverpoolt, amiben az egyik drágább nyári igazolás, Fabinho, sérüléssel bajlódó Lovren és a klubtól távozó Klavan sem kapott szerepet. Játszott viszont az atomtrió, a Szalah-Firminho-Mané támadószekció, amit egy másik nyári igazolás, Keita támogatott már a West Ham United elleni első fordulós meccsen is rém hatékonyan.

A Liverpool ennek ellenére nem találta azonnal a fonalat, a két egykori Liverpool-játékossal, Bentekével és Sakhóval felálló Palace jól védekezett, és volt pár olyan kontrájuk is, ami ígéretesnek tűnt, de nem lett belőlük semmi. A 43. percben aztán a Liverpool végigrohant a pályán, Szalah betört a 16-oson belülre, eltolta a labdát Sakho mellett, aki buktatta. A büntetőt James Milner lőtte be, ez volt a PL-ben a 48. gólja, és továbbra is tartja jó szokását azaz ha gól lő, a csapata nem kap ki (38 győzelem és 10 döntetlen a mérlege eddig).

A második félidőben a Palace-nek támadnia kellett, volt is egy szabadrúgásuk, amit Alisson, a Liverpool 67 millió fontért vásárolt brazil kapusa bravúrral szedett ki a rövid felsőből, de ezen kívül a hazaiak támadásai nem jelentettek veszélyt a Liverpool kapujára. A meccs a 74. percben dőlt el tulajdonképpen, amikor egy Palace támadás közben a védők kivágták a labdát, Szalah a félpályától indult el vele, de a kapuba csak azárt nem gyalogolhatott be, mert a Palace védője, Aaron Wan-Bissaka a saját 16-osa előtt levitte a földre, amiért ki is állították.

A megítélt szabadrúgásból nem lett semmi, de a Palace tíz emberrel támadni már nem nagyon tudott, a Liverpool meg nem nagyon akart. A végére azért a hazaiak felpörögtek egy kicsit, de nem ők jártak vele jól, hanem a vendégek: a 91 percben egy Palace-szöglet után megindult a Szalah-Mané kettős, egy védőre vezették rá a labdát, a végén Mané a kapust is kicselezve, kissé kisodródva állította be a 2-0-ás végeredményt.

A Liverpool két forduló után 6 pontos, 6 rúgott és 0 kapott góllal, ezzel egyelőre második a szintén hat pontos, de jobb gólkülönbségű (8-1) Manchester City mögött

Premier League, 2. forduló:

Crystal Palace-FC Liverpool 0-2 (0-1)
Brighton-Manchester United 3-2 (3-1)
Manchester City-Huddersfield Town 6-1 (3-1)
Burnley-Watford 1-3 (1-1)
Chelsea-Arsenal 3-2 (2-2)
Tottenham Hotspur-Fulham 3-1 (1-0)
West Ham United-Bournemouth 1-2 (1-0)
Everton-Southampton 2-1 (2-0)
Leicester City-Wolwerhampton Wanderers 2-0 (2-0)
Cardiff City-Newcastle United 0-0

Rovatok