Index Vakbarát Hírportál

Törökországba passzolja le a Pool a BL-döntőn bakizó Kariust

2018. augusztus 21., kedd 08:29

Mozgalmas nap volt a hétfő a kapusok szempontjából Angliában, két topcsapatnál is történt ugyanis említhető esemény ezen a poszton.

A Liverpool – amely hétfőn 2-0-ra nyert idegenben a Crystal Palace ellen – előrehaladott tárgyalásokat folytat a Besiktassal a BL-döntőben bakizó Loris Karius kölcsönadásáról, az üzletben már csak a német kapus igenje kell ahhoz, hogy mindent aláírjanak. A török csapat az egyéves kölcsön végén meg is veheti a játékost.

Karius egyébként a csapattal tartott a hétfői bajnokira, így a hét második felében csatlakozhatna a 15-szörös török bajnokhoz. Ha távozik, a Liverpoolnál a nyáron rekordösszegért vett Alisson, illetve a csere Simon Mignolet maradna a szezonra – Karius a május 26-i BL-döntő óta nem kapott lehetőséget mellettük tétmeccsen.

Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője hétfőn pont kitért Karius helyzetére, azt állítva, hogy Alissont akkor is megvették volna, ha a német nem ront Kijevben a Real Madrid ellen 3-1-re elvesztett döntőben, mert ritkán adódik lehetőség egy Alisson szintű kapus megvásárlására, és akkor lépniük kell.

Guardiola újabb gondja

Kevin De Bruyne három hónapos kihagyása mellett már a cserekapus posztján is bajban van Pep Guardiola a Manchester Citynél, hétfőn ugyanis Achillesz-szakadást szenvedett a második számú kapus Claudio Bravo, akinek a teljes szezont ki kell majd hagynia emiatt, írja az MTI.

A 35 éves chilei a tavalyi idényben 13 mérkőzésen állt be Ederson helyett, kiválásával Daniel Grimshaw lett az első számú helyettes, és mivel az angoloknál már lezárult az átigazolási időszak, nem is tudnak venni senkit a posztra.

Rovatok