Index Vakbarát Hírportál

Idén jöhet a BL-be a videóbíró

2018. augusztus 22., szerda 19:57

Akár már a 2018-19-es Bajnokok Ligája-szezonban bevezethetik a videóbírót a sorozatba, írja a The Times és a Sky Sports is egy UEFA-közleményre hivatkozva. Az Európai Labdarúgó Szövetség közleményében annyi áll, hogy a szervezet folyamatosan keresi a lehetőségeket, amivel jobbá teheti a sorozatait, és közelről vizsgálják a videóbíró (VAR) bevezetését, amit több tornán is kísérleti jelleggel alkalmaznak épp.

A nyári oroszországi világbajnokságon is hasznát VAR bevezetését azért nem lépi meg még az UEFA, mert több nehézséget is látnak ez ügyben, főleg a működtetés logisztika és a bírói alkalmazás terén, a végleges bevezetéshez pedig gondos körültekintésre lesz szükség.

A The Times információi szerint a jelenlegi cél az UEFA-n belül az, hogy az idei Bajnokok Ligája-kiírás egyenes kieséses szakaszában vezessék be a VAR-t, vagyis a nyolcaddöntőktől már a bírók rendelkezésére állna a visszajátszás lehetősége.

Emellett a 2020-as Európa-bajnokságon is jó eséllyel ott lehet a VAR-rendszer.

Rovatok