Index Vakbarát Hírportál

Lewandowski beszólt a Bayern-fejeseknek

2018. augusztus 22., szerda 16:14

Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel válogatott csatára a Bildnek adott interjújában azt nyilatkozta, hogy tavasszal semmi támogatást nem kapott a klubvezetőktől.

A 30 éves csatár elmondta, áprilisban és májusban mindenki őt támadta, de nem érezte, hogy mellette állna a klub.

"Egyedül maradtam" - jelentette ki a támadó, aki az előző idényben 30 meccsen szerzett 29 találatával a német bajnokság gólkirálya volt.

Egyetlen vezető sem védett meg, bár én le szerettem volna ülni velük beszélgetni, mint férfi a férfival

- fogalmazott a csatár a Bayern két főnökére, az elnök Uli Hoenessre, valamint az ügyvezető Karl-Heinz Rummeniggére utalva.

Lewandowski tavasszal sorozatban öt Bajnokok Ligája-mérkőzésen - köztük a két Real Madrid ellenin - nem talált be, a spanyolok ellen ki is estek, a sajtó pedig kritizálta gyenge teljesítménye miatt.

"Ekkor javasolta az ügynököm, hogy jelentsük be, távozni szeretnék a klubtól. Egyetértettem vele, mert nem éreztem jól magam".

Lewandowski most viszont megnyugtatta a szerinte végig mögötte álló szurkolókat, hogy az új vezetőedzővel, a horvát Niko Kovaccsal azonnal megtalálta a közös hangot, és nincs más célja, mint megnyerni a csapattal a BL-t.

Lewandowskit szerződése még három évig köti a német sztárcsapathoz. Az idei igazolási szezon augusztus 31-én zárul, a lengyelért korábban érdeklődött a Real Madrid is, ami a mezőnybe még nem igazolt nagy nevet ezen a nyáron.

A Bundesliga pénteken rajtol, a címvédő Bayern München Szalai Ádám klubjával, a Hoffenheimmel találkozik a szezonnyitón.

Rovatok