Index Vakbarát Hírportál

Le se esett a labda, úgy sarkazott gólt a Roma argentinja

2018. augusztus 28., kedd 09:35

Az AS Roma hazai pályán fogadta az Atalantát hétfő este az olasz bajnokság második fordulójában. Hihetetlenül izgalmas találkozó volt: a Roma már a második percben betalált egy zseniális Javier Pastore-sarkazás után, majd az Atalanta 35 perc alatt lőtt három gólt, de végül mindkét csapat csak egy pontot kapott.

Az argentin középpályás idén igazolt a Romához, 24,7 millió eurót fizettek érte. Egyelőre nem is lehet rá panasz: az első fordulóban gólpasszt adott, most pedig egy elképesztő kapássarkazással megszerezte első gólját:

A vezető találat után nagyon megnyugodott a Roma, az Atalanta ezt kegyetlenül kihasználta, bár Timothy Castagne góljához egyszerre kellett óriási balszerencse és szerencse is:

Négy perccel később Emiliano Rigoni lőtte csapata második gólját, a 37. percben pedig duplázni is sikerült, 3-1-re vezetett az Atalanta az első félidő után.

A szünet jót tett a Romának, sikerült stabilizálni a csapatot, Alessandro Florenzi pedig a 60. percben meg is szerezte a szépítő találatot. Ezek után itt is, ott is helyzetek maradtak ki, de végül a fővárosiak jöttek ki jobban a hajrából: a 82. percben Konstantinos Manolas egyenlített (3-3).

Több gól már nem esett a mérkőzésen, két forduló után így mindkét csapat 4 ponttal áll a Serie A-ban.

Rovatok