Index Vakbarát Hírportál

Először lehet válogatott az újpesti védő

2018. szeptember 3., hétfő 08:59

A sérült Botka Endre helyett Litauszki Róbert került a finnek és a görögök ellen készülő magyar labdarúgó-válogatottba, írta az MTI.

A hazai szövetség (MLSZ) honlapja szerint az öt hétfőn, illetve kedden csatlakozó játékos kivételével vasárnap este megérkeztek a kerettagok Telkibe. A hatodik hiányzó Botka, aki a későbbiekben sem csatlakozik Marco Rossi keretéhez. Botka a Ferencváros-Mol Vidi FC rangadón sem volt bevethető, így már vasárnap délután eldőlt, hogy a szövetségi kapitány nem számíthat rá a következő másfél hétben. A szakember a helyére az Újpest FC védőjét hívta meg.

Litauszki Gulácsi Péterhez, Szalai Ádámhoz, Lang Ádámhoz és Kádár Tamáshoz hasonlóan hétfőn csatlakozik a nemzeti csapathoz, míg utolsóként az Egyesült Államokban játszó Stieber Zoltán érkezik majd meg.

A válogatott első edzése hétfőn délután lesz, illetve bemutatják a nemzeti együttes új mezét.

A csapat szombaton, Tamperében játszik a finnekkel, jövő kedden pedig zárt kapus mérkőzésen fogadja a Groupama Arénában a görögöket az újonnan induló Nemzetek Ligája keretében.

A keret:

A magyarok programja a Nemzetek Ligájában:

Rovatok