Index Vakbarát Hírportál

Lőw Zsolt: Nem várhatunk nagy csodákat a magyar válogatottól

2018. szeptember 11., kedd 10:27

A magyar labdarúgás helyzetéről és a finnek elleni vereségről is beszélt Lőw Zsolt, a PSG másodedzője egy, az M4 Sportnak adott interjúban.

Nem várhatunk nagy csodákat a magyar válogatottól. Az elmúlt években borzasztóan magasra tettük a mércét, és túlzottan nagyok voltak az elvárások

– mondta a 39 éves szakember, hozzátéve, hogy érthető a magyar közvélemény hozzáállása, amely szeretne örülni végre egy sikernek. Emellett ugyanakkor be kell látni, hogy akkora a magyar foci lemaradása, hogy nem lehet egyik pillanatról a másikra óriási sikereket elérni.

Szerinte egyébként Marco Rossi szövetségi kapitány ilyen rövid idő alatt is jó munkát végzett: ő kívülről azt látta, hogy volt egy elképzelés, volt egy játék, amit meg akartak valósítani, és annak ellenére, hogy – a magyar focira jellemző módon – korán hátrányba került a csapat, a játékosok nem adták fel, tovább dolgoztak. 

Az is tetszett neki, hogy Rossi belenyúlt a meccsbe, mert változtatni, ami szerinte segített is a játékon, voltak helyzeteik is, a kapuig is eljutottak.

Kikaptunk; és lehet úgy nézni, hogy kikaptunk, mert már megint kikaptunk, már százkilenckvenkettedszerre kaptunk ki, és már tényleg mindenki unja. És én el tudom fogadni, de talán próbáljuk meg a pici apróságokat észrevenni benne, én láttam sok pozitív jelet

– értékelt Lőw.

A korábban hazatérő játékosokról is beszélt, akikkel szemben szerinte szintén akkorák voltak az elvárások, hogy végül senki nem tudott nagyot alkotni.

Rovatok