Index Vakbarát Hírportál

Mínusz kétpontos lett az olasz bajnokság utolsója

2018. szeptember 13., csütörtök 16:14

A Seria A utolsó helyezettjétől, a Chievótól hamis könyvelés miatt levontak három pontot, így a csapat mínusz két pontról próbálhat meg feljebb kerülni.

Az Olasz Futballszövetség (FIGC) még 200 ezer euró megfizetésére is kötelezte a klubot, Luca Campedelli elnököt pedig három hónapra el is tiltotta.

A Chievo a Cesenával üzletelt, 2015 és 2018 között több játékos mozgott a két klub között, javarészt ifjúsági korúak, akiket aztán túláraztak, összesen 27 millió euróról van szó, ezzel is növelve a klubok értékét.

A Chievo ellen már tavaly megindult az eljárás, már akkor felmerült, hogy a Serie B-be küldik büntetésként, de eljárási hiba miatt erre nem kerülhetett sor. Az államügyész eredetileg 15 pont levonását és Campedelli hároméves eltiltását is javasolta. Ebből maradt mínusz három pont és három hónap.

Mivel a Chievo a bajnokság első három fordulójában csak egy pontot szerzett, a levonás után mínusz kettőről folytathatja.

Rovatok