Index Vakbarát Hírportál

C. Ronaldo pirosa sem fékezett a Juvén, oktatott a Real, kikapott a City

2018. szeptember 19., szerda 23:53 | öt éve frissítve

Szerdán újabb meccsekkel folytatódott a Bajnokok Ligája csoportköre, ezúttal mások mellett a Real Madrid, a Roma, a Juventus, a Bayern München és a két manchesteri csapat is pályára lépett. Az első forduló második játéknapján kiderült, hogy a Real Madriddal idén sem árt majd számolni, 3-0-val gázoltak át a Román, Ronaldo piros lappal tette emlékezetessé első BL-meccsét új csapata színeiben, de a jelek szerint a Juventusnak sem hiányzott annyira, mert nélküle is simán, 2-0–ra nyertek az olaszok.

A Lyon hazai pályán sokkolta a Manchester Cityt, 2-1 lett a vége, a United viszont megmentette az angolok becsületét, 3-0-ra verték a svájci Young Boyst. A Bayern könnyedén, 2-0-ra verte meg a Benficát, a Plzen pedig kétgólos előnyt adott le a CSZKA Moszkva ellen, hazai pályán is csak 2-2-re futotta az erejükből.

Real Madrid – AS Roma 3-0

A nap slágermeccse kétségtelenül a címvédő, ám a nyáron Ronaldo személyében legnagyobb sztárját elveszítő Real és a tavaly a Bajnokok Ligája egyik legnagyobb meglepetését produkáló Roma összecsapása volt. Csakhogy a madridiak már rögtön a meccs elején nyomasztó fölénybe kerültek, innentől pedig nem is volt kérdéses, hogy ki nyeri a rangadót.

Az első félidőt így is majdnem sikerült kibekkelnie a Romának, a 45. percben viszont jött a tavaly méltatlanul hanyagolt Isco, és 18 méterről, nagyon elegánsan csavart Robin Olsen kapujába szabadrúgásból.

A második félidőben sem változott sokat a játék képe, a Real folyamatosan nyomás alatt tartotta ellenfelét, és bár a Romának ebben a félidőben már voltak veszélyes kontrái, gólt nem tudtak belőlük szerezni. Az 58. percben aztán jött a tavalyi szezon másik nagy mellőzöttje, Gareth Bale, aki gyönyörűen indult meg egy labdaszerzés után, aztán védhetetlenül tette be a kapufa tövéhez a második gólt. Modrićot is érdemes kiemelni, az ő gólpassza volt az akció fénypontja.

A csereként beálló Mariano Diaz aztán a 91. percben megadta a kegyelemdöfést, a semmiből tekert bődületes gólt, beállítva ezzel a 3-0–ás végeredményt – ráadásul C. Ronaldo levetett 7-es mezében tette mindezt.

A meccsen egyébként így nemcsak az derült ki, hogy a Real Madrid nagyjából pontosan ugyanolyan erős, mint eddig, hanem az is, hogy a jelek szerint mind Isco, mind Bale magukra találhatnak Lopetegui edző irányítása alatt, Ronaldo nélkül.

a

Juventus–Valencia 2-0

Az este másik nagy meccse, nem is azért, mert a Valencia egyenrangú félként lépett pályára a Juventus ellen, hanem mert ez volt Cristiano Ronaldo legelső mérkőzése a Bajnokok Ligájában új csapata színeiben. Ehhez képest a portugál klasszis egy antipatikus megmozdulással elintézte, hogy 

a 29. percben piros lappal kiszórják sportszerűtlen viselkedés miatt.

Ronaldo egy támadás közben próbált meg ellépni Murillótól, aki közben elesett, Ronaldo ezt honorálta azzal, hogy megrángatta a kolumbiai védő haját. Valószínű, hogy Murillót korábban nem bántotta, tényleg érthetetlen volt az esése, de utána nem kellett volna odamennie. Felix Brych játékvezető sem látott semmit, pláne hogy háttal is állt, ezért hosszan konzultált az alapvonali segédjével, aki állította, pirosat kell adnia, így fel is mutatta a lapot. A távolabbi kamerákon nem látszik jól, történt-e bármi, mielőtt Murillo a földre került, a közelin talán mintha lenne egy enyhe kontakt, de azt könyöklésnek nehéz nevezni. Aztán ellenfele fejét megfogta Ronaldo - ez lehetett a piros?

A Juventus innentől kénytelen volt tíz emberrel játszani, de egyáltalán nem zavartatták magukat: egyszer valami csoda folytán még megmenekült a Valencia, de a 45. percben Pjanic - jogos - tizenegyesből vezetést szerzett, aztán a második félidőben egy újabb büntetőből a másodikat is bevágta. Utóbbinál véleményes, hogy Murillo lerántotta-e Bonuccit, az elsőnél Parejo tényleg fejen rúgta Cancelót.

A Valencia hiába játszott emberelőnyben, még szépíteni sem tudott - Parejo büntetőjét a 94.-ben védte a lengyel Juve-kapus -, így Ronaldo hibája végül nem bosszulta meg magát, de az több mint valószínű, hogy a portugál nem így akarta emlékezetessé tenni első BL-meccsét a Juventusban.

a

Manchester City – Lyon 1-2

Mindkét manchesteri csapat pályára lépett szerda este, de a tavalyi (és az idei) szezonból kiindulva arra valószínűleg senki nem számított, hogy pont a Citynek fog meggyűlni a baja az ellenfelével, pedig de: a Lyon óriási meglepetésre hazai pályán verte meg Guardiola csapatát.

A hazaik rémálma a 26. percben kezdődött, mikor először a félpályán labdát vesztettek, aztán az induló kontrából gólt is kaptak, főleg annak köszönhetően, hogy Fabian Delph óriási luftot rúgott felszabadítás helyett, így az érkező Cornet simán vághatta be az első gólt.

A 43. percben aztán jött egy újabb hiba a Citytől: Fekir rendkívül agresszíven, de szabályosan szerzett labdát, és be is lőtte csapata második gólját. A második félidőben aztán feljebb kapcsoltak a hazaiak, Bernardo Silva szépíteni is tudott, de több nem volt bennük, így vereséggel kezdték a sorozatot.

Ezzel egyébként a City lett az első angol csapat, ami négy meccset vesztett el egymás után a BL-ben a torna fennállása óta, úgyhogy Guardiolának sürgősen lépnie kell, ha nem szeretnék ezt a rekordjukat még tovább nyújtani. Az edző eltiltása miatt egyébként csak a tribünről nézhette csapata szenvedését.

Dráma, gála és egy sima győzelem

A három másik esti meccsből kettőn nagy meglepetések nem születtek: a Bayern München simán, 2-0-ra verte a Benficát, a Manchester United pedig gálázott a Young Boys ellen, 3-0 lett a vége – bár ezt valószínűleg el is várták a szurkolók a csapat utóbbi időben nyújtott teljesítménye után. Pogba távolabbról és büntetőből talált be.

a

A legnagyobb izgalom Plzeňben bontakozott ki, a csehek ugyanis hiába vezettek hazai pályán 2-0-ra, elszórakozták a második félidőt: a CSZKA Moszkva előbb szépített, aztán a 94. percben egy tizenegyesből ki is egyenlített, így lényegében a sírból mentett pontot az első meccsén.

A szerdai játéknap két korábbi meccséről is érdemes megemlékezni, volt ugyanis magyar játékos a pályán, Szalai Ádám, de csapata, a Hoffenheim csak döntetlent tudott elérni a Sahtar Donyeck otthonában, pedig kétszer is vezettek. A másik meccsen az Ajax földbe döngölte a Vidit kiütő AEK Athént, 3-0-ra verte meg a holland csapat a görögöket.

a

Rovatok