Index Vakbarát Hírportál

Mészáros Lőrinc is ott tapsolt Modrićnak és Szalahnak

2018. szeptember 25., kedd 11:57

Az Nso.hu írt arról, hogy népes magyar küldöttség vett részt hétfőn este a FIFA szokásos díjátadó gáláján a londoni Royal Festival Hallban. Bár futballban még fényévnyire vagyunk az elittől, ilyen eseményeken reprezentálni már jól tudunk.

Hivatalból jelent meg az eseményen Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, akit a 444.hu szerint a családtagjai is elkísértek. Szintén hivatalból volt ott Marco Rossi szövetségi kapitány és Róth Antal utánpótlás-szakágvezető, akik az egy nappal korábbi FIFA-konferencián is részt vettek.

Ott volt Szöllősi György, a sportnapilap főszerkesztője, minden Puskás-ügyek intézője, természetesen a Puskás-díj kapcsán, pláne, hogy tizedszer adták át a díjat.

Felcsút is útnak indult, bár nekik csak annyi közük van a Puskás-díjhoz, hogy a címerükben viselik az egykori kispesti legenda nevét. (Amit a Honvéd-szurkolók a mai napig nem bocsátottak meg).

A felcsútiak képviseletében Mészáros Lőrinc klubelnök, Jakab János, a klub felügyelőbizottságának elnöke, valamint Spandler Csaba, a klub kevés saját nevelésű játékosának egyike vett részt az eseményen.

Az Nso.hu szerint a gálán megjelent Puskás Ferenc unokája és dédunokája is.

Rovatok