Index Vakbarát Hírportál

Kezd visszatérni az igazi Neymar

2018. szeptember 27., csütörtök 11:36

Nem élete legjobb félévén van túl Neymar: februárban három hónapra kidőlt, a vb-n leginkább műesései miatt került be a hírekbe, a FIFA-szavazáson a top10-be sem került be.

Szerdán a PSG Reims elleni bajnokiján viszont újra úgy játszott, ahogy a világ sokak szerint harmadik legjobb futballistájának kell. 4-1-re győztek otthon, fordítottak, nem kis részben miatta.

Az hogy berúgta a büntetőt, amit Cavani kiharcolt, alap, aztán volt egy gyönyörű mentése is, ami inkább látványos volt, mint nehéz, de azért zseniális:

A negyedik gólt aztán úgy készítette elő, ahogy tőle levárható. A saját térfeléről indult, megetetett két védőt - az elsőt bebőrözte -, majd adott egy olyan keresztet, ami után csak elrontani lehetett volna a helyzetet.

Csapattársai nem tették, Moussa Diaby egyszerű gólpasszt adott a belga Meunier-nak, aki élete legkönnyebb gólját lőtte. Gyönyörűen kijátszották.

A brazil meccsének fénypontja viszont egy másik cselsorozata volt, a saját térfelén:

A két reimsi középpályás csak kereste a labdát, még Neymart se tudták felrúgni.

Valahogy így kellene folytatnia, hogy jó szezonja legyen. A PSG egyelőre sínen van, hétből hetet nyertek a bajnokságban, tavalyi klubrekordjukat döntötték meg, akkor hatig jutottak. 24 gólt lőttek, hatot kaptak, és ha szombaton Nizzában verik a Nice-t, a nyolcból nyolccal beállítják a Lille 1936-os ligacsúcsát. A minimum persze az lenne, ha nem hogy megdöntik, hanem rámennek a 38 győzelmes, azaz hibátlan szezonra, annyival erősebbek az összes többi csapatnál.

Egy éve játszanak együtt, és ha a sérülések elkerülik őket, ez csak elhatározás kérdése. A 38/38 azért valami lenne.

Rovatok