Index Vakbarát Hírportál

Kitalálták a félpályás kényszerítőt Svájcban

2018. október 11., csütörtök 19:03

Kényszerítő: összjáték a futballban két ember között, amikor a passzoló a passzt kapó egyetlen érintése után kapja vissza a labdát.

Az egyik legegyszerűbb játék, nagyon nehéz levédekezni, mert egyérintéses, a visszapasszoló csak egyszer érinti a labdát. Ha kétszer ér bele, attól még lehet nagyon szép akció, de már nem kényszerítő.

Általában relatíve kis területen játsszák meg, mert egyrészt könnyű elrontani, mivel egyből kell visszatenni, másrészt a passzadó kapja vissza, és általában sok időt nem tölt a labda nélkül, ez alatt nagy távolságot nem igen tehet meg.

Csakhogy a Xamax-Sion meccsen a svájci bajnokságban Emir Lenjani és Bastien Toma felülírta a kényszerítő általános ismérveit: csodálatos, kvázi

félpályás kényszerítőt hoztak össze.

Akkorát, hogy elsőre fel sem tűnik, hogy kényszerítő, hiszen azzal ekkora távolságot és területet ritkán játszanak be.

Lenjani ugyanis az oldalvonaltól, a térfél egyharmadánál, a felezővonalhoz közelebb állt, mikor visszagurította a labdát Tomának. Toma nem vette át a labdát, egy klasszik elengedős csellel befűzte a kirontó védőt, és időt nyert. Lenjani eközben megindult a tizenhatos felé, senki nem  figyelt rá igazán a hátvédek közül, annyira messziről érkezett. Toma ezt használta ki, megtalált egy folyosót, amit kevesen láttak, és egyetlen zseniális érintéssel bepasszolta a labdát a tizenhatosra, a felérő Lenjaninak. Annyira tökéletes labda volt, hogy át sem kellett venni, Lenjani bal külsővel, kötényben a kapuba passzolta.

Gól két ember három érintéséből.

Varázslatosan egyszerű játék a futball, ha egyszerűen - és ésszel - játsszák.

(A vége 1-1 lett.)

Rovatok