Index Vakbarát Hírportál

Nagy Ádám: Magunknak köszönhetjük

2018. október 16., kedd 09:33

A magyar válogatott játékosai érthető módon csalódottan nyilatkoztak az észtek elleni tallini 3-3-as döntetlen után. Voltak, akik a balszerencsét emlegették a mérkőzés utáni nyilatkozatukban, míg mások épp arról beszéltek az M4 Sport riporterének, hogy a csapatnak csak magában szabad keresnie a hibát.

A játékosok részéről az első gólt szerző Nagy Dominik igazságos eredményről és csalódásról beszélt.

 „Változatos volt a mérkőzés, de csalódott vagyok az eredmény és kicsit a játék miatt is. Azt gondoltam, az észtek ellen jobban fogunk dominálni, ehelyett volt, hogy mi mentünk az eredmény után. Sajnos itt hagytunk két pontot, amivel nehéz helyzetbe hoztuk magunkat.

Mi is kevesebbet mutatunk, ellenfelünk sem játszott rosszul, a döntetlen sajnos igazságos.

A góljához vezető szituációról elmondta, hogy tudatosan készültek erre a fajta mozgásra, szándékosan nem tipikus szélsőkkel állt fel Rossi erre a meccsre.

"Inkább befelé mozogtunk, mert tudtuk, hogy nagy rések vannak a védők és a középpályások között. Ezt többé-kevésbé sikerült is kihasználni, hisz a gól is ebből lett" – vázolta Nagy Dominik a taktikát, aki a gólját így elevenítette fel.

"Egy hosszú labdára sikerült lecsapnom, eltolnom a védők mellett, és estemben elrúgnom."

A válogatottban a mérkőzésen debütáló Baráth Botond szavai alapján a fő célkitűzést – stabil védelem – nem igazán sikerült megvalósítani, ugyanakkor a Honvéd bekkje szerint elvitathatatlan, hogy balszerencsés volt a csapat.

„A biztos védekezés volt a fő cél, hogy abból lehessen kontrázni. Próbáltunk játszani, és feltörni az ellenfél kőkemény védelmét. Az tény és való, hogy két szerencsés gólt szereztek a hazaiak, nem voltunk fejben annyira koncentráltak, mint a görögök ellen.”

A Bologna középpályása, Nagy Ádám lényegesen önkritikusabban fogalmazott. A válogatottban hétfő este még a jobbak közé tartozó játékos szerint a csapatnak magában kell keresnie a kudarc okát.  

Nagyon más nem is lehet ilyenkor az emberben, mint csalódottság és keserűség. De igazság szerint saját magunknak köszönhetjük, nem lehet szerencséről vagy szerencsétlenségről beszélni

– mondta, és úgy vélte, a nemzetközi meccseken megengedhetetlen figyelmetlenségek vezettek a gólokhoz.

"Mind a három pillanatnyi dekoncentráltságból, fókuszvesztésből adódott, ezt nemzetközi szinten megbüntetik, még akkor is, ha nem a spanyolok ellen játszik egy csapat"

  – mondta a középpályás, aki azt fájlalta talán a legjobban, hogy a Görögországtól szenvedett vereség ellenére a csapat sorsa a saját kezében volt, mégsem tudott élni a lehetőséggel.

(via NSO, MTI)

Rovatok