Index Vakbarát Hírportál

Végre nem kell álbajusz a fociért rajongó iráni nőknek

2018. október 17., szerda 11:26

Kedd este játszott egymással barátságos meccset a teheráni Azadi Stadionban Irán és Bolívia, a meccset pedig a hazai csapat nyerte 2-1–re, az esemény jelentőségét azonban nem ez, hanem az adta, hogy a meccsre 37 év után először nőket is beengedtek a hatóságok – írja az MTI.

A mérkőzésen nagyjából száz nőnek engedélyezték a részvételt, köztük

Ez nem tűnik soknak, de Iránban hatalmas előrelépés, amit Carlos Quieroz szövetségi kapitány is megemlített, mint mondta, ez alighanem egy új korszak kezdete.

Bár hivatalos tiltás nincs érvényben az országban, a nőket általában mégsem engedik be a stadionokba az 1979-es iszlám forradalom óta. Pont emiatt elég extrém módszerekhez kellett folyamodnia a futball iránt érdeklődő nőknek, május elején például férfinak öltözve jutott be négy nő a Persepolis utolsó meccsére.

A foci vb alatt egyébként szintén nem kellett trükközniük, példátlan módon beengedték őket a stadionba, ahol kivetítőn lehetett nézni az iráni válogatott meccseit, ez azonban még annál is komolyabb változásnak tűnik. Az iszlám ország vallási vezetői egyébként azért tiltották a nők belépését az arénákba, mert szerintük

semmi keresnivalójuk a szenvedélyesen és időnként trágár módon szurkoló férfiak között.

Rovatok