Index Vakbarát Hírportál

Robben piros lapja sem állította meg a Bayernt

2018. október 20., szombat 18:13 | aznap frissítve

Nagy szüksége volt a Bayern Münchennek egy olyan meccsre, amilyet szombaton játszottak: hazai pályán verték meg 3-1–re a Wolfsburgot, így végre megszakították a négy meccs óta tartó nyeretlenségi sorozatukat. Lewandowski kétszer volt eredményes, és James Rodríguez is betalált, így végül az sem okozott problémát, hogy Robben két rém ostoba sárgával kiállíttatta magát.

A holland az első sárgáját az első félidő végén kapta meg egy elképesztő műesés után, az 57. percben pedig jött a második is, miután teljesen értelmetlenül megtaposta Rexhbecaj lábát. Robbennek egyébként 2011 áprilisa óta ez volt az első piros lapja.

A Bayern szerencséje az volt, hogy ekkor már 2-0 volt az állás, és bár a Wolfsburg a piros után pár perccel tudott szépíteni, James a 72. percben beállította a végeredményt.

A gólok közül egyébként Lewandowski első találatát érdemes kiemelni, Thiago Alcantara ugyanis egészen mesterien engedte el a labdát, a lengyel pedig Casteels lábai között gurított a kapuba.

A Hoffenheim is 3-1–es győzelmet aratott a Nürnberg otthonában, a harmadik góljukat ráadásul a szünet után beálló Szalai Ádám szerezte, a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló Leipzig pedig gól nélküli döntetlent játszott az Augsburg vendégeként. 

A listavezető Borussia Dortmund 4-0-ra nyert a Stuttgart ellen, ezzel tovább erősítette helyét a tabella élén. A Dortmundnál egyébként a Barcától kölcsönbe érkezett Paco Alcácer megint betalált, és tovább szárnyal a csapatnál.

Eredmények,  Bundesliga, 8. forduló

Rovatok