Index Vakbarát Hírportál

A Fradi látványos gólokkal nyerte az örökrangadót

2018. november 3., szombat 21:36

A Ferencváros két látványos góllal nyerte meg a 214. örökrangadót az MTK ellen az NB I. 13. fordulójában.

A Ferencváros erősen kezdett, több helyzetet kidolgozott, az első negyedóra után Kicsaknak kellett többször védenie. A 23. percben már nem tudott harítani, egy előre vágott labdára mozdult ki, amit a leshatárról kilépő Bőle ért el hamarabb. A Fradi támadója aztán átemelte a kapust,  a labdát már csak a kapuban érték utol a védők.

A Fradi továbbra is nyomás alatt tartotta az MTK kapuját, és a 39. percben meglett a hazai csapat második gólja. Kicsak kiütött labdájánál Sigér volt határozott, elvette a védőtől majd 20 méterről bombagólt lőtt.

A Ferencváros a második félidőben kicsit visszavett, de továbbra is irányította a meccset, majd az utolsó félórában megint volt pár nagy helyzete, amit aztán nem tudott kihasználni.

A Ferencváros továbbra is vezeti a bajnokságot, 30 pontja van, négy pontra van mögötte a második Budapest Honvéd.

Az OTP Bank Liga 13. fordulójának eredményei:

Rovatok