Marco Rossi állandó segítője, Cosimo Inguscio helyettesíti majd az eltiltás ideje alatt a magyar futballválogatott szövetségi kapitányát az Észtország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen, közölte az MLSZ hétfőn.
Rossi kétmeccses eltiltását pénteken hirdette ki az UEFA, az egyik meccset viszont ebből egy évre felfüggesztették, így a következő két NL-meccsből csak az egyiket kell kihagynia Rossinak.
Az 55 Inguscio 2012 óta dolgozik Rossival, egyedül abban a háromnegyed évben nem végeztek közös munkát, amikor 2014 áprilisa után Rossi távozott a Honvéd kispadjáról, emlékeztet a Nemzeti Sport.
Marco Rossi a görög válogatott elleni meccsen tanúsított sportszerűtlen viselkedése miatt kapott eltiltást. „Sajnálom a helyzetet, amit az eltiltásom okozott. Bízom a stábtagokban. Ismerjük az észtek játékát. Remélem, hogy nem fogjuk ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint az első mérkőzésen” – nyilatkozta az eset kapcsán Rossi.