Index Vakbarát Hírportál

13 meccses győzelmi szériában a PSG

2018. november 12., hétfő 11:42

Továbbra is megállíthatatlan a PSG, sorozatban a 13. bajnoki meccsét nyerte meg Thomas Tuchel csapata. Ezúttal a Thierry Henry vezette Monaco volt az áldozat, 4-0-s gálát rendeztek Cavaniék vasárnap. 

A Monaco két éve francia bajnok volt, tavaly a második helyen végzett a PSG mögött, idén viszont mindössze hét pontot szerzett és öt pontra van a bennmaradást jelentő 17. helytől. A csapat borzasztó szereplésén az idény közben kinevezett Henry sem tudott javítani, a PSG könnyedén győzött Monacóban.

A fővárosiak már a 4. percben megszerezték a vezetést Cavani találatával, hét perccel később pedig duplázni tudott az uruguayi csatár. 

Az első félidőre 2-0-s vendég előnnyel mehettek a csapatok, a játék képe pedig a későbbiekben sem változott. Hiába próbálkozott többször a Monaco, a kaput csak kétszer sikerült eltalálnia, eközben pedig Cavani és Neymar is betalált, már a 64. percben kialakult a 4-0-s végeredmény.

Összesítés

A Monaco jelenleg 19. a bajnokságban, nagy hajrá kellene Henryéktól a bennmaradáshoz. A PSG pedig továbbra is 100 százalékos, már 13 pontos az előnye a második Lille előtt.

Forduló

Rovatok