Index Vakbarát Hírportál

A Fradi kirakta Bödét a keretéből

2018. december 11., kedd 13:50

A Nemzeti Sport információi szerint kitették Böde Dánielt a klub keretének futballistái közül. A 32 éves válogatott csatár nehezen viselte, hogy lecserélték a hétvégi, Mezőkövesd elleni meccsen, és odavágta a kabátját.

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója az Origónak elmondta, hogy a játékost valóban felmentették az edzések látogatása alól, illetve a Videoton elleni meccsen sem játszhat, ám januártól már együtt kezdheti meg a felkészülést társaival.

Böde lecserélésekor előadott dührohama legfeljebb hevességében számított különlegesnek, amúgy világszerte gyakran előfordul, hogy a lecserélt játékos látványosan kifejezi elégedetlenségét a döntéssel szemben. Az edzők gyakran azzal ütik el a dolog élét, hogy ez természetes reakció, sőt az lenne a baj, ha valakit nem zavarna, hogy lehozzák. Persze dühroham és dühroham között is van különbség, a Ferencváros szakmai vezetése pedig úgy látta, hogy amit Böde tett, az már nem fért bele. 

Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a büntetés milyen hatással lesz Rebrov és Böde viszonyára. Nem rontja-e el helyrehozhatatlanul az eredményességéhez képest nagyon keveset játszó csatár és az ukrán edző kapcsolatát?

Ön szerint arányos büntetést kapott Böde a Fraditól a dührohamáért?

  • 5068
    Nem, a kiszabott büntetés túl súlyos, az ilyesmit egy edzőnek nem is kéne észrevennie.
  • 2156
    Igazságos a büntetés, az ilyesmit nem lehet szó nélkül hagyni.
  • 967
    Túl enyhe a büntetés, szerződést kellett volna vele bontani.

Böde 2012 óta játszik a Fradiban, a Pakstól hozták el akkor. 226 meccsen 100 gólt szerzett a Ferencvárosban, a drukkerek kedvence. Szerepelt a válogatottban is a 2016-os Eb-n.

Ha viszont a kapcsolat az edző vagy a vezetés és a játékos között megromlik, akár már januárban megválhatnak tőle, elsején ugyanis nyit az átigazolási piac. Bödének biztosan lennének ajánlatai.

Hova mehetne Böde?

  • 2190
    Felcsút
  • 1956
    Biztosan marad
  • 1193
    Videoton
  • 1181
    Paks

Rovatok