Index Vakbarát Hírportál

Rangadót nyert a Dortmund, már 9 pont az előnye a tabellán

2018. december 21., péntek 22:49

A listavezető Borussia Dortmund hazai pályán fogadta a második helyezett Mönchengladbachot a Bundesliga 17. fordulójának nyitómeccsén. A Dortmund lefutballozta a vendégeket, jelenleg kilenc pont az előnye a tabella élén.

A BVB kezdte jobban a találkozót, végig dominálta az első fél órát, azonban gólt nem sikerült szerezni. Majd Paco Alcacer megsérült, a helyére beálló Mario Götze pedig mindent megváltoztatott. Először a 42. percben adott gólpasszt  Jadon Sanchónak, és bár a vendégek kvázi a semmiből egyenlíteni tudtak az első félidő végén, Götze a második félidő elején is megvillant:

Az 54. percben hozzá került a labda a szélen, majd tökéletesen tette a labdát a berobbanó Reusnak, akinek csak az üres kapuba kellett gurítania. Ezzel el is dőlt a mérkőzés, a Mönchengladbach örülhet, hogy ennyivel megúszta a találkozót. 

ÖF

Rovatok