A Premier League történetében először fordul elő, hogy karácsonyra három csapat is 40 pont fölé jusson, de ehhez kellett az is, hogy a Tottenham nyerjen vasárnap – az Evertont ütötték ki 6-2-re.
A Tottenham első gólját a dél-koreai válogatott Szon Hungmin lőtte, igaz, sokat segített neki az is, hogy az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford úgy érezte, eljött az ideje egy erősebb neuerezésnek.
Vagyis annak, hogy a pálya közepén avatkozott játékba. Ennek viszont nagyon rossz vége lett, a kapuból kitörő Pickford ugyanis elég határozatlanul jött ki, talán féltette a testi épségét a labdáért robogó Szonnal és Kurt Zoumával szemben. Ennek a vége az lett, hogy Pickford ugyan beleért a labdába, de nem tudott felszabadítani, majd a szélre kisodródó Szon nagy gólt vágott, 1-1-re kiegyenlítve.
Pickfordot egyébként pont Zouma döntötte fel, vagyis nem is akadályozhatták volna egymást jobban.
A végeredményt nézve persze egyáltalán nem ez döntött, alighanem enélkül a gól nélkül is átgázolt volna az Evertonon a Tottenham.