Index Vakbarát Hírportál

Icardi megpróbálta: középkezdésből kapufa

2018. december 26., szerda 23:16

Az olasz bajnokság 18. fordulójában a második Napoli és a harmadik Internazionale játszott egymással rangadót. A helyezésén egyik csapat sem javíthatott, de a pontkülönbségeken igen. Ez végül az Internek sikerült, ami a 91. percben Lautaro Martínez góljával 1-0-ra nyerte meg a meccset.

A meccsen az Internek volt több helyzete, az első már az első másodpercekben megvolt. Mauro Icardi a középkezdésnél egyből a Napoli kapujára tüzelt, a felső lécen csattant a lövése.

Mutatjuk a merész rúgást még pár szögből, hogy kiderüljön, mekkora vállalás is volt.

Az első félidő végén is közel került a vezetéshez a hazai csapat, a de gólvonalról kisöpörte Koulibaly a labdát. A végén aztán ő lett a meccs negatív hőse, a 80. percben Politano lerántásáért kapott sárgát, majd szövegelésért még egyet. 

Tíz emberrel aztán a Napoli nem tudta kivédekezni a meccset, a csereként beálló Lautaro Martínez középről a kapuba gurított tíz méterről.

A végén aztán kilenc emberrel fejezte be a Napoli, mert Insigne is piros lapot kapott. 

Az Inter győzelme a döntetlenező Juventusnak is jól jött, növelni tudta az előnyét, kilenc ponttal vezet a Napoli előtt, az Inter 36 ponttal harmadik.

Serie A, 18. forduló:

Tabella:

Rovatok