Index Vakbarát Hírportál

Pellegrini dobott mentőövet a 1,5 évre eltiltott franciának

2018. december 31., hétfő 18:52

Másfél év eltiltás után a West Ham Unitedben kezdheti újra pályafutását a korábbi 41-szeres francia válogatott futballista, Samir Nasri, aki eltiltása leteltével végre aláírhatott. A West Ham mostani vezetőedzője az a Manuel Pellegrini, akivel a Manchester Citynél is együtt dolgozott – az MTI cikke szerint a chilei edző pont ezt emelte ki a bejelentéskor:

Jól ismerem a Manchester Cityből, és boldog vagyok, hogy újra együtt dolgozunk. Az elmúlt hetekben nagyon keményen edzett, hogy a játék nélkül eltelt hosszú időszak után ismét megfelelő erőállapotba kerüljön, és elhatározta, hogy a legjobbját fogja nyújtani

– mondta róla a tréner.

Nasri egyelőre a szezon végéig írt csak alá, hosszabbítási opcióval.

A francia játékos még a Sevilla színeiben vétett a doppingszabályok ellen, amikor egy amerikai klinikán intravénás kezelést kapott. Eredetileg fél évre tiltották el, majd amikor fellebbezett, ezt újabb egy évvel toldották meg. Az UEFA 2017. július 1-től számolta az eltiltást, így 2019 januárjától visszatérhet – de arra engedélyt kapott, hogy még szerződés nélkül 2018 novemberétől az általa választott klubnál készülhessen.

Nasri egyébként az eltiltása alatt nyolc mérkőzésen is szerepelt a török Antalyaspornál, de emiatt nem kapott plusz büntetést.

Rovatok