Index Vakbarát Hírportál

10 emberrel, a meccs utolsó lövésével fordítottak a németek

2018. június 23., szombat 22:13

A világbajnok úgy ment ki Svédország ellen, hogy ha kikap, kiesik, ha ikszel, nagyon könnyen kigolyózhatják az utolsó csoportkörben. Katartikus és szerencsés 95. perces győzelem lett a vége.

Négy helyen is változtatott az első, Mexikó elleni vereség után a német szövetségi kapitány, Joachim Löw: a sérült Hummels helyett Rüdigert tette be, kivette Özilt és Khedirát a középpályáról, illetve visszatért sérülésből a balbekk, Hector, Plattenhardt ment vissza a padra. Kezdett a rutintalan Rudy is.

Ebből Rüdiger volt a furcsa húzás, hogy miért nem Sülét, Boateng bayernes hátvédtársát rakta be az edző.

Jól kezdtek a németek, Draxler közeli lövését már a második percben a vonalról mentették a svéd védők. És szerencséjük is volt, mert egy kontránál Forsberg egyedül ment volna kapura, ha Boatengék nem rántják vissza. A lengyel Marciniak bíró viszont nem látott semmit, se a videóbíró.

A következő német támadásánál Lindelöf mentett nagyot Werner közeli próbálkozása után, majd a 16. percben jött a vb eddigi legvitatottabb esete: Berg lépett ki óriási ziccerben teljesen egyedül nagy előnnyel, Boateng befutotta, és akkorát lökött rajta, hogy majd kiesett a pályáról.

A bíró nem látott semmit, továbbengedte, és hiába reklamáltak hevesen, a videóbírót sem érdekelte a teljesen nyilvánvaló szabálytalanság. Svéd büntető és német kiállítás helyett ment tovább a meccs.

rad

Fél óra után Rudyt a középpályán Gündogan váltotta, előbbi ugyanis belenézett egy svéd bokájába, és csúnyán eltört az orra. Baleset volt.

Rögtön a csere után Toivonen megszerezte a vezetést a svédeknek. Nagy labdát kapott Claessontól, mellel maga elé tette, jobbal átemelte Neuert, akinek esélye sem volt. 1-0-ra vezettek a svédek.

A 44.-ben lőhettek volna még egyet a svédek, újra nagy kontra volt, a keresztlabda a hosszún érkező Claessonnak lett jó, aki lövés vagy passz helyett cselezett, Hector leszerelte.

Szünetben cserélt Löw, az újra halvány Draxler helyett Mario Gomez jött középcsatárnak, Werner kiment kissé balra, és sokkal jobbak is lettek a németek. A 48. percben egyenlítettek is, Werner adott be laposan balról, Gomezen felpattant a labda, a tökéletesen érkező Reus a bal térdével a jobb alsóba pattintotta, 1-1. Első vb-gólját szerezte a dortmundi csatár.

A svédek nem csüggedtek, Berg remek fejesét bravúrral védte Neuer, Hector lőtt közelről az 57.-ben, ezt Olsen állította meg. A 68.-ban Gomez kihagyta a meccs helyzetét, öt méterről föléhelyezett. A partjelző lest jelzett, de videóról biztosan megadták volna, mert egy svéd láb belógott.

A 71.-ben Granqvist lőtt majdnem öngólt egy mentésből, de Olsenről ez is kipattant, míg Werner fejese fölé ment. Nagyon nyomtak a németek.

A 83.-ban megakadt a német támadássorozat, Boateng felrúgta Berget, második sárgával kiállították. Tök egyértelmű volt, de a bíró először nem adott lapot, valószínűleg a videóbíró szólt neki, amit egyébként a szabályok szerint nem tehetne meg, második sárgát ugyanis nem lehet videózni.

Megingott a német csapat, Guidetti fejelt, Neuer védett nagyot, majd Gomez próbálkozását Olsen hárította újfent.

A 93. percben nagyon közel lerültek a németek a győztes gólhoz, a hajrára beállt Brandt óriási kapufát rúgott.

A 94.-ben még egy hatalmas svéd helyzet alakult ki, de Guidetti előtte 18-ról ahelyett, hogy a középen tök üresen érkező társhoz passzolt volna.

Hihetetlenül nagy hibának bizonyult, ugyanis a németek egyből kaptak egy szabadrúgást a másik oldalon, a 16-os bal oldalán, beadásos szögben: Kroos rárúgta, miután lepöccintették neki, gyönyörűen csavarodott a labda a bal felsőbe. (Nehezen érthető, hogy a kétemberes sorfal miért nem ért közelebb a labdához, miután a szabadrúgást a pöccintéssel elvégezték. Olsen is hibázott, kicsit belépett a sorfal mögé épp a lövés pillanatában.)

Már csak azért is nagy bravúr a német győzelem és rettentően fontos, mert iksszel Mexikó és Svédország az utolsó, egymás elleni csoportmeccsén egy baráti döntetlennel kiejthette volna a világbajnokot.

rad

Rovatok