Index Vakbarát Hírportál

Leülhet a kispadra az argentin kapitány, de nem szólhat bele semmibe

2018. június 24., vasárnap 12:43

Az argentin kapitány, Jorge Sampaoli teljesen elveszítette csapatát, miután az első meccsen Izland ellen döntetlent (1-1) ért el, aztán a horvátok ellen megalázó, 3-0-s vereséget szenvedett.

Nigéria Izland elleni győzelmével (2-0) viszont visszakapta az esélyt az előző vb döntőse, hogy mentse a menthetőt az utolsó fordulóban az afrikaiakkal szemben. Ha nyernek, és Izland nem veri a csoportot vezető horvátokat, megnyílik az út a legjobb tizenhat közé.

Ricardo Giusti, a 86-ban világbajnok csapat tagja, most arról nyilatkozott, hogy Sampaoli leülhet a kispadra az utolsó meccsen, ha akar, nem csinálnak gondot belőle, de már nem ő fogja összeállítani a kezdőt.

"A játékosok akarják összeállítani a csapatot, és ezt megmondták az edzőnek és a szövetség elnökének is. Nem lesz beleszólása semmibe a vonal mellett."

Sampaolinál úgy hírlik, hogy a rangidős játékos, a 34 éves Javier Mascherano járt, ő közölte vele a csapat álláspontját.

Van olyan forgatókönyv is, hogy egy másik 86-os aranyérmes, Jorge Burruchaga venné át az irányítást.

Az Olé nevű lap most egy olyan felállást vizionált, amelyikből Agüero is kimaradt, és egy biztonságos 4-4-2-es formáció.

Sampaoli nem felejtette el felköszönteni a születésnapos Messit, erről az alábbi, edzésen készült videó tanúskodik.

El saludo de #Sampaoli con #Messi previo al entrenamiento registrado por @MartinDaSanchez pic.twitter.com/V9sWrhJIbj

— Jonathan Rosas ** (@JonaaRosas) 2018. június 24.

Rovatok