Index Vakbarát Hírportál

Birkapásztor, utcaseprő volt, megfogta Ronaldo büntetőjét

2018. június 26., kedd 16:04

Az iráni Alireza Beiranvand hétfő este megfogta Cristiano Ronaldo büntetőjét, és ezzel életben tartotta a csapata esélyét a továbbjutásra. A kapus a nincstelenségből tört fel, már az is kisebb csoda, hogy a válogatottig és a világbajnoki szereplésig eljutott.

Beiranvand családja pásztorkodásból élt, a juhnyájukkal állandóan úton voltak, hogy legelőket találjanak a jószágaiknak. A családban Alireza volt a legidősebb fiú, így természetes volt, hogy már fiatalon dolgozni kezdett. Ha nem pásztorkodott, akkor a dal paran nevű kőhajítós játékos játszotta a barátaival. Ennek később hasznát is vette kapusként, derül ki a Guardian portréjából.

12 éves volt, mikor a család abbahagyta a vándorlást, Szarabiaszban telepedtek le. Beiranvand ekkor kezdett el a helyi csapatban edzeni. Csatár akart lenni, de a kapusuk sérülése után egyszer kényszerűségből ő állt be a kapuba, és egy nagyszerű védés után ott is ragadt.

Beiranvand apja ellenezte, hogy a fiából futballista legyen. „Egyáltalán nem szerette apám a futballt, azt akarta, hogy inkább dolgozzak. Még a ruháimat és a kesztyűmet is szétszaggatta, így sokszor csupasz kézzel védtem."

vb-stat:

A kapus végül lelépett, a fővárosban, Teheránban próbált szerencsét. Már a buszútja elég jól sikerült, utazás közben megismerkedett egy futballedzővel, de Hosszein Feiz a próbajáték után csak pénzért edzette volna, az meg nem volt Beiranvandnak, ahogy szállása sem. Az estéket az utcán töltötte. Egyszer egy kereskedő felajánlott neki egy szobát, de végül nem fogadta el, futballozni akart. Elment a focipályához, ahol először edzett, és a bejáratnál aludt el. "Amikor reggel felkeltem, azt vettem észre, hogy pénzt dobáltak nekem az emberek, azt hitték, koldus vagyok. Nos, hosszú idő után végre egy kiadósat reggeliztem."

Beiranvand elhivatottságát látva Feiz végül belement abba, hogy pénz nélkül is látogathassa az edzéseket. Hamarosan az egyik csapattársa apjától munkát is kapott, egy ruhagyárban dolgozott, az éjszakákat is ott töltötte.

Később kocsimosó lett, 194 centiméteres magassága miatt a teherautókra specializálódott.

Amikor a Naft-e-Tehranhoz igazolt eleinte a csapat imaszobájában aludt, míg ki nem tiltották onnan. Ezután egy pizzázóban kapott munkát és szállást. Nem sokkal később onnan is lelépett, mert a saját edzőjét kellett kiszolgálnia, aki addig nem tudott arról, hogy mi a játékosa munkája. Újra munkát és szállást keresett, kis idő múlva már utcaseprőként dolgozott. Ez fizikailag is megviselte, nem is volt mindig fitt a meccsein. A Naft is kirúgta, mert Beiranvand egy másik csapat edzésére is elment, ahol megsérült. A Hománál próbálkozott, de ott sem kapott szerződést, úgy tűnt, vége a futballkarrierjének.

Végül a Naft U23-as edzője hívta vissza. Beiranvand meg is hálálta a bizalmat, egyre jobb lett, bekerült az iráni U23-as válogatottba, majd a Naft első számú kapusa lett. Külföldön egy óriási kidobásával lett ismert, a 2014-es meccsen körülbelül 70 méterre szállt az egyik labdája.

2015-ben már a válogatottban is ő volt az első számú kapus, és jól is védett, a selejtezőkben 12 meccset hozott le kapott gól nélkül. A vb-n is egész jó teljesítményt nyújtott, útja talán egy európai klubnál folytatódik a 25 éves kapusnak.

Rovatok