Index Vakbarát Hírportál

Löw rátalált titkos fegyverére

2018. június 27., szerda 12:38

A Mexikó elleni vereség (0-1) után Sami Khedirát kivette a csapatból Joachim Löw, Rudynak azonban eltörött az orra a svédek ellen (2-1), és szinte kizárt, hogy visszakerüljön a kezdőbe, két vagy három nap nem elég ugyanis a gyógyulására.

Ezért most megy az össznépi találgatás, hogy Toni Kroos mellett ki lehet a legfontosabb középpályás poszton a kezdőben.

Valószínűleg Leon Goretzka lesz, a német újságok szinte mindegyike foglalkozik a játékával. Már csak azért is, mert a német kapitány ki sem tért arra, hogy neki esetleg helye lenne az első perctől a pályán. A Bild ugyanakkor kiderítette, külön edzést tartottak neki, teljes titokban, valamire nagyon készülnek.

És már csak azért is írnak róla, mert a Schalke középpályása a Konföderációs Kupán nagyon jó benyomást keltett, Mexikó ellen például duplázott.

Ő lenne a titkos fegyver. 15 meccsen egyébként hat gólt lőtt a válogatottban, igaz, nem a legerősebb csapatoknak.

Célunk a kétgólos győzelem

– jelentette ki határozottan Löw. Hozzátette: csapata pontosan tudja, hogy az előző győzelem eufóriája mit sem ér, ha most nem követi egy újabb siker, és ennek szellemében készül.

A kapitány azt is kiemelte, hogy Dél-Korea nem egyenlő Szon Hungminnal, aki a Tottenhamben hétről hétre nagyszerű teljesítményt nyújt.

„Kontrázni egyedül nem tudna, ahhoz még három vagy négy kiváló játékos kell, és ellenfelünknek van is ennyi jó játékosa.”

Az ARD szakértője, Thomas Hitzlsperger szerint viszont túl nagy kockázatot jelentene a játékos, mert Boateng nem lehet a védelem közepén, így Khedira visszatérését várja. Az Aston Villa korábbi játékosa egyébként az eddig két kapufáig jutó Brandtot a kezdőbe várja, és Müller sem fog kikerülni onnan.

Update: Senkinek sem lett igaza

Khedira lesz Kroos mellett, de Goretzka is bekerült, míg Müller nem játszik. Íme a kezdő:
Neuer - Kimmich, Süle, Hummels, Hector - Khedira, Kroos - Goretzka, Özil, Reus - Werner

Rovatok