Index Vakbarát Hírportál

A lengyel kapitány bemutatta a színészkedést, hogy jöhessen a csere

2018. június 28., csütörtök 19:44

Japán ugyan kikapott Lengyelország ellen, de Kolumbia győzelmével így is bejutott a nyolcaddöntőbe, sőt, az 1-0-s vereség annyira jó volt a japánoknak, hogy a mérkőzés utolsó perceiben hosszasan passzolgattak hátul anélkül, hogy bármi jelét mutatták volna annak, hogy támadni akarnak, vagy hogy a lengyelek megzavarták volna őket.

Csakhogy a lengyel kapitány, Adam Nawałka mindenképp szeretett volna még egyet cserélni a hosszabbításban – talán hogy húzza az időt, és véletlenül se adjon lehetőséget a japánoknak az egyenlítésre –, de nem került hozzájuk a labda, a japán játékosok pedig a nagy passzolgatásban nem rúgták ki azt. Ezért Nawałka, hogy behozhassa Jakub Błaszczykowskit, mutatta a pályán levő Kamil Grosickinek, hogy színleljen sérülést, a combját fogta meg, majd hirtelen Grosicki el is terült, combfájásra hivatkozva.

Ennek ellenére a lengyelek már nem cseréltek harmadszorra, az állás pedig maradt 1-0.

Rovatok