Index Vakbarát Hírportál

Kim Clijsters jót mulatott a belga sikerekért Leekenst dicsérő viccen

2018. július 7., szombat 12:53

Rövid magyarországi munkavállalása alatt Georges Leekens egyik kedvenc szokása volt azt hangoztatni, hogy ő tette le a jelenlegi belga válogatott alapjait. Annyiszor mondta, hogy a kijelentés igazságtartamától függetlenül egyre inkább kezdett paródia-jelleget ölteni a dolog.

A jelek szerint nemcsak Magyarországon tűnt viccesnek az a lelkesedés, amivel kétéves kapitánykodásának (2010-12) szerepét kidomborítani igyekezett, de Belgiumban is. A brazilok 2-1-es legyőzését követő órákban számos ironikus üzenet jelent meg, főleg a Twitteren, amikben a szurkolók különböző szmájlik társaságában köszönték meg neki a sikert, és méltatták végtelen érdemeit a válogatott menetelésében a világbajnokságon.  Több újságíró és tévés is elsütötte a poént, és természetesen gyakran emlegették a 90%-ot is, mint a dicsőségből Leekenst megillető részt (az edző ugyanis annak idején arra hivatkozva hagyta faképnél a nemzeti csapatot, hogy az 90 százalékban kész van).

Ez az üzenet például azt a 90%-ot ábrázolja jól láthatóan, ami Leekens hozzáadott értéke volt a mostani eredményekhez.

A flamand képregényművész, időnként tévés celeb Jeroom "Köszönjük meg Leekensnek is" üzenetére elsőként nem más kommentelt, mint Kim Clijsters, négyszeres Grand Slam-győztes teniszező, a tenisz hírességek csarnokának tagja és a belga sport történetének egyik világszerte legnépszerűbb alakja.

A két éve visszavonult sztár óriási szurkolója a válogatottnak – az édesapja Lei Clijsters 40-szeres válogatott labdarúgó volt, az 1988-ban KEK-et és Európai Szuperkupát nyerő Mechelen oszlopos tagja –, és többekkel is jó viszonyban van a játékosok közül. Így egy kicsit még érdekesebb, hogy a Leekensnek szóló köszönetre három sírva röhögő szmájlival reagált.

Rovatok