Index Vakbarát Hírportál

Hiába egyeztek meg a 2Rule-lal, még mindig a régi felszerelésükben edzenek

2019. január 8., kedd 23:01

Három NB I.-es csapat – a  Haladás, a Diósgyőr és a Puskás Akadémia – döntött úgy fél éve, hogy lecseréli az Adidast és a Nike-t Mészáros Lőrinc 2Rule-jára. Ennek ellenére a diósgyőri és a szombathelyi csapat a korábbi felszerelésében kezdte meg a felkészülést, szúrta ki a 444

A nyári bejelentés szerint a 2Rule-nak teljes felszerelést kell biztosítani a csapatoknak, edzőmezekkel, sapkákkal, jelölőmezekkel, mindennel. Ez nem feltétlenül jött össze, legalábbis ami a Haladást és a Diósgyőrt illeti: a Felcsútnak – aminek Mészáros Lőrinc az elnöke – még az utánpótlás csapata is kapott felszerelést.

Itthon nagy erőkkel zajlik a 2Rule marketingelése, de az csak hosszabb távon derül majd ki, hogy mire lesz képes a politikai hátszéllel induló magyar vállalkozás. A magyar piacon könnyű lesz a terjeszkedés, de aligha ebből a cégből lesz új magyar multi.

Rovatok