Index Vakbarát Hírportál

48-szoros magyar válogatottat igazolt a Vidi

2019. január 8., kedd 19:05

A Vidinél folytatja pályafutását a 48-szoros magyar válogatott Elek Ákos, jelentette be a csapat. A középpályás a kazah Kajrat Almati csapatától érkezik, hat és fél év után tér vissza a Vidihez.

Sosem zártam ki annak a lehetőségét, hogy egyszer majd visszatérjek a Vidibe. Hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy tagja lehettem a klub első bajnokcsapatának, és arra is büszke vagyok, hogy a Vidi első gólját a BL-ben én szereztem. Tényleg rengeteg szép élmény köt a klubhoz, éppen emiatt is nagyon boldog vagyok, hogy hat és fél év után újra a Vidi játékosa lehetek

– nyilatkozta a szerződés aláírása után Elek Ákos.

A 30 éves Elek korábban 2008-tól 2012-ig volt a Vidi játékosa, majd megfordult a török Eskişehirsporban, a Diósgyőrben és a kínai Csangcsun Jatajban, 2017-től pedig a Karjat Almati csapatában játszott. 2010. június 5-én mutatkozott be a felnőtt válogatottban Hollandia ellen, eddig összesen 48 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.

A Vidi jelenleg második a magyar bajnokságban, öt pont a hátránya az éllovas Ferencváros mögött.

Rovatok