Index Vakbarát Hírportál

Újabb válogatott játékost igazolt a Vidi

2019. január 12., szombat 16:48 | aznap frissítve

December végén még arról szóltak a hírek, hogy Kolumbiában futhat be a válogatott csatára, Futács Márkó, most azonban kiderült, nem megy ilyen messzire a horvát gólkirály, hanem a Vidinél folytatja a pályafutását – olvasható a klub honlapján.

Futács utoljára a horvát Hajduk Splitnél játszott, de korábban játszott a franciáknál, a németeknél és az angoloknál is, a 2013/2014-es szezont pedig itthon töltötte a DVTK-nál, amivel megnyerte a Ligakupát, a Magyar Kupában pedig a döntőig menetelt.

A 2017-ben horvát gólkirályi címet szerző Futács a Hajduktól végül azért jött el, mert a szurkolók bűnbakot láttak benne, és megtámadták, így viszont az idei szezonban mindeddig nem volt csapata. A válogatott csatár egyébként már augusztusban arról beszélt, hogy szívesen menne a Vidihez.

Nem ő egyébként a Vidi első nagy magyar igazolása idén, a fehérvári csapat éppen a héten jelentette be Elek Ákos visszatérését is, ami már csak azért is érdekes, mert a 2013/14-es szezonban ő is a DVTK-nál játszott.

A csatárral korábban interjút is készítettünk, ezt itt olvashatják el:

Rovatok